2021. január 9., szombat

Akathisztosz szent István első vértanú és fődiakónushoz


 

Az apostolok által, a szegények szolgálatára kiválasztott első diakónus volt. Nagy erővel, és jelekkel hirdette a keresztény hitet. Telve volt Szentlélekkel, beszédeinek nem tudtak ellent állni ellenségei. Hamis vádak alapján 33-36 között a zsidók agyonkövezték.

Ünnepe: december 27. / január 9.

 

 

Tropár, 4 hang

 

Jó harcot harcoltál Krisztusnak első vértanúja * és apostola szent István! * Kínzóidnak kegyetlenségét megszégyenítetted, * mert midőn ők gonosz kezekkel agyonkövezének, * mennyei kézből koronát nyertél, * Istenhez imádkozva érettük, kiáltván: * Uram, ne tulajdonítsd nekik e bűnt.

1. konták

 

Krisztus első apostola, a diakónusok között a legelső, aki a világ határait szenvedéseiddel és csodáiddal megszentelted, aki a hívők lelkeit megvilágosítottad, szabadítsd meg minden szükségből azokat, akik hittel tisztelnek, hogy énekeljük neked: Örvendezz szent István fődiakónus és első vértanú.

1. ikosz

 

Az angyalok látván szenvedéseidet, a te türelmeden elcsodálkoztak, és szeretettel dicsérték nehézségeidet, mondván:

 

Örvendezz megtestesült angyal. * Örvendezz, mert az Istent igazán szeretted. * Örvendezz, mert az Ő szenvedéseit követted. * Örvendezz a jótettek útmutatója. * Örvendezz, mert törvényre helyezted lelkedet. * Örvendezz, aki szenvedések által buzdítottál mindenkit követésedre. * Örvendezz vértanúk kezdete. * Örvendezz a hívek megerősítője. * Örvendezz a szükséget szenvedők dicsérete. * Örvendezz szent István fődiakónus, és első vértanú.

2. konták

 

A zsidók nem tudván elviselni buzgóságodat, amellyel ellenük szóltál és merészen korholtad őket, elindultak feléd, hogy megöljenek, mert nem tudták énekelni: Alleluja.

2. ikosz

 

Ádáz rosszindulatukat és őrültségük tüzét a zsidók feléd árasztották, és elindultak, hogy kövekkel meggyilkoljanak téged, mint egy ártatlan bárányt, mi pedig, tisztelvén a te buzgóságodat, mondjuk:

 

Örvendezz gyémántból való lélek. * Örvendezz szeplőtelen test. * Örvendezz Krisztus iránt lángoló akarat. * Örvendezz, mert Ő szépen megkoronázott. * Örvendezz, mert láttad az istenség sugarát. * Örvendezz, mert hirdetted a zsidóknak az Isten Fiát. * Örvendezz, mert ők emiatt esztelenekké lettek. * Örvendezz, mert az ő arcuk elsápadt. * Örvendezz, mert az ő lelkük megkeseredett. * Örvendezz szent István fődiakónus, és első vértanú.

3. konták

 

A szent apostolok bátran beszéltek keresztény összejöveteleiken, mondván: Nem illendő szolgálni az asztalnak, hanem inkább az Istennek. Akkor te ki lettél választva a szegények pártfogójává, hogy tanulják meg ők is énekelni: Alleluja.

3. ikosz

 

Fődiakónussá lévén kiválasztva, az Istentől kapott ajándék által sok csodát műveltél azok megerősítésére, akik téged láthattak, azért méltó vagy ezekre:

 

Örvendezz fődiakónus. * Örvendezz csodálatos apostol. * Örvendezz, mert a betegeket meggyógyítottad. * Örvendezz, mert a hívőket megerősítetted. * Örvendezz, mert az izraelitákat merészen korholtad. * Örvendezz, mert az igazi Messiást: Krisztust megmutattad. * Örvendezz, mert a farizeusok felbuzdultak, hogy megöljenek. * Örvendezz szent István fődiakónus, és első vértanú.

4. konták

 

Minden törzs összegyűlve lévén Salamon templomában, és az ő zsinagógáikban, be lettél vádolva, hogy megrontottad a Törvényt, és megszentségtelenítetted a szent helyet, igaztalanul káromolván, te pedig szívből énekelted: Alleluja.

4. ikosz

 

Állván az igaztalanok között, mint egy angyal a gyilkosok között, mondád: Ó férfiak, ne áltassátok magatokat, mert Jézus Krisztus, a Messiás, nem emberi kéz által épített lakásokban lakik, hanem lelkekben, amelyek hittel kiáltják: Krisztus az igaz Isten! És mi, neked ezeket mondjuk:

 

Örvendezz, mert a zsidók között állván angyalként mutatkoztál. * Örvendezz, mert az ő vérengző szájukat betapasztottad. * Örvendezz, mert téged szemlélvén, szemük vérbe borult. * Örvendezz, mert az egész történelmet Ádámtól Mózesig megmutattad nekik. * Örvendezz, mert ők ezeket hallván, fülüket bedugták. * Örvendezz, mert korholtad őket, mint Illés, a buzgó. * Örvendezz, mert őket, mint a Szentlélek ellenszegülőit mutattad be. * Örvendezz szent István fődiakónus, és első vértanú.

5. konták

 

Az istenség kegyelme megerősítvén téged, merészen hirdetted a zsidók előtt, hogy megérkezett az igazi Messiás, és ők nem hívén, gyűlölettel indultak feléd. De te, boldog lévén, nevettél az ő esztelenségükön, így énekelve: Alleluja.

5. ikosz

 

Hiába nyugtalankodtak a zsidók miattad, mert magas helyen állván, hangos szóval kiáltottad: Íme, látom a megnyílt egeket, és az Isten Fiát ülni az Atya jobbján, mi pedig, örvendezve a te bátorságodon, ezeket mondjuk neked:

 

Örvendezz angyali ember. * Örvendezz földi angyal. * Örvendezz szétzúzhatatlan kő. * Örvendezz Krisztus hirdetője. * Örvendezz a szelíd Jézus követője. * Örvendezz, mert bírtad az Ő erejét. * Örvendezz, mert Ő elkészítette neked a türelem koszorúját. * Örvendezz, mert az egekben lakozol. * Örvendezz, mert ott láthatod a Szentháromságot. * Örvendezz szent István fődiakónus, és első vértanú.

6. konták

 

István fődiakónus, és vértanú, hogy megerősítsd a híveket, imádkoztál gyilkosaidért, így tehát, imádkozz, és ments meg minket is minden szükségből, és gyűlölködéstől, őrizd meg a keresztény híveket az eretnekségtől, hogy Istennek így énekeljenek: Alleluja.

6. ikosz

 

Megtanítva lévén a zsidó törzs a próféták megölésére, elindultak feléd viharos haraggal, kivonszoltak a városból, hogy megöljenek, de mi, ezekkel a dicséretekkel tisztelünk:

 

Örvendezz Krisztus szenvedéseinek követője. * Örvendezz, mert mint Ő, ki voltál gúnyolva. * Örvendezz, mert a kapukon kívül szenvedtél. * Örvendezz, mert testeden az Ő minden szenvedését megérezted. * Örvendezz, mert a lélek megnyerését jól megfontoltad. * Örvendezz, mert az igaz hitet a végsőkig megőrizted. * Örvendezz, mert a te türelmed keresztülhatolt az egeken. * Örvendezz szent István fődiakónus, és első vértanú.

7. konták

 

Saul, az atyai Törvény iránt nagyon buzgó lévén, borzasztó dühvel akart ezer kézzel megölni, de nem tudván ezt megtenni, őrizte a gyilkosok ruháit, mert nem tudta énekelni: Alleluja.

7. ikosz

 

Jozafát völgye bőségesen tele lévén kövekkel, az elvetemült zsidók kihoztak, hogy megöljenek, mint egy ártatlan bárányt, de mi, irántad szomorúsággal eltelve, könnyek között zengjük neked ezeket:

 

Örvendezz ártatlan lélek. * Örvendezz szeplőtelen alkat. * Örvendezz, mert a Szentlélek eltöltött. * Örvendezz, mert Saul, a te nemzetségedből a keresztény hithez jött. * Örvendezz, mert ő is ugyanúgy szenvedett. * Örvendezz, mert általad az Isten megdicsőült. * Örvendezz szent István fődiakónus, és első vértanú.

8. konták

 

Urunk, Jézus Anyja, a Szent Szűz, magas helyen állván szeretett Fiával, és szemlélvén a te szenvedéseidet, könyörgött érted, megtanítva bennünket, hogy imádkozzunk egymásért, és, hogy hittel énekeljük Istennek: Alleluja.

8. ikosz

 

István, Krisztus vértanúja, édesnek és könnyűnek tűntek kínjaid, amikor láttad Jézust, Aki téged nézett, és az Istenszülőt, könyörögve éretted, és mi, meggyőződvén bizalmadon Isten iránt, ezeket a dicséreteket énekeljük neked:

 

Örvendezz, mert ezek megkoronázásod virágaivá váltak. * Örvendezz, mert ezért bátorságot nyertél Isten előtt. * Örvendezz, a mi lelkeinkért könyörgő. * Örvendezz, aki megmentesz bennünket az ellenségektől. * Örvendezz, aki a haragos lelket kibékíted. * Örvendezz Isten tiszta barátja. * Örvendezz, mert könyörögve értünk, meghallgatást nyersz. * Örvendezz szent István fődiakónus, és első vértanú.

9. konták

 

A vértől megrészegült elveszett fiak, eszük elsötétülve lévén a sátán-atyától, kielégítették szomjukat, kövekkel megölvén téged, aki értük imádkoztál, és Istennek énekelted: Alleluja.

9. ikosz

 

Az isteni gondviselés beleültette szívedbe az Ő félelmét, és buzdított, hogy türelmes légy a kövek zúdulásánál, megerősítvén minket az istenszeretet felé, és mi, ezeket zengjük neked:

 

Örvendezz, kínok elviselője. * Örvendezz a zsidók legyőzője. * Örvendezz a Megváltóhoz buzgó könyörgő. * Örvendezz, akit minden hívő megszán. * Örvendezz legcsodálatosabb apostol. * Örvendezz igazi titkok megmutatója. * Örvendezz, mert imádkozván, elszenderültél. * Örvendezz, mert lelkedet Isten, mint áldozatot elfogadta. * Örvendezz a haragosok megszabadítója. * Örvendezz diakónusok oltalma. * Örvendezz szent István fődiakónus, és első vértanú.

10. konták

 

A dicsőség Királya: az Úr Jézus, szent lelkedet fogadta az általad látott nyitott égben, te pedig, az istenség széke mellett lakozván, ne feledkezzél meg rólunk, akik sok szükséggel, és az élet kísértéseivel vagyunk körülvéve, hanem, könyörögj érettünk, és erősíts meg minket Isten iránti türelemben és szeretetben, hogy énekeljük: Alleluja.

10 ikosz

 

A te kövektől szétroncsolt testedet, odaadták ételül a madaraknak és ragadozóknak, mégis, Gamáliel, a fiával együttesen tisztelettel eltemettek, így kiáltván neked:

 

Örvendezz, ragyogó Nap. * Örvendezz kedves bárányka. * Örvendezz a lelkek megerősítője. * Örvendezz ellenségek pusztítója. * Örvendezz, az Evangélium hirdetője. * Örvendezz özvegyek védelmezője. * Örvendezz zsidók megfeddője. * Örvendezz mindenek jóakarója. * Örvendezz szent István fődiakónus, és első vértanú.

11. konták

 

Eudoxia császárnő, jeruzsálemi házához jővén, megismerte a helyet, ahol megöltek, könnyekkel csókolta a földet, amely véred által vöröslött valaha, és, csodaszép templomot építvén, hogy dicsőíttessék a csodák Istene, egyúttal belehelyezte tisztes ereklyéidet, hogy látván téged a hívek, Istennek énekeljék: Alleluja.

11. ikosz

 

Szent Uralkodó, legdrágább Jézus, fogadd szenvedő szolgádat, mint közvetítőt és jótettekben való gyarapítót a mi üdvözítésünkre, mert irányítván életünket, szeretettel szólunk a te szenvedődhöz ilyeneket:

 

Örvendezz vitéz katona. * Örvendezz Isten hirdetője. * Örvendezz az égi királyság örököse. * Örvendezz, a világ tanítója. * Örvendezz, az ősi törvények őrzője. * Örvendezz keresztény országok védelmezője. * Örvendezz keresztény katonák megerősítője. * Örvendezz a látható és láthatatlan ellenségek megsemmisítője. * Örvendezz templomok ékessége. * Örvendezz szent István fődiakónus, és első vértanú.

12. konták

 

Világító fáklya lévén, nem vagyunk képesek dicsérni téged, aki szenvedésed által csodálatra késztetted az angyalokat, de az Istentől neked adott ajándékokkal taníts meg minket, hogy buzgóságunk és hitünk legyen, minden szentekkel együtt esedezve, hogy veled együtt énekeljük Istennek: Alleluja.

12. ikosz

 

Megtestesülvén az Isten Fia, a vértanúk sokaságát szülte, akik között az első te voltál, megmutatván az utat a szenvedés felé, buzdítván bennünket, hogy ilyeneket mondjunk neked:

 

Örvendezz, a keresztény nemzetért buzgón könyörgő. * Örvendezz, aki minden ördögi tanácsot ismertél. * Örvendezz, aki imádságaiddal mindenkit megörvendeztetsz. * Örvendezz, aki szenvedéseid által elűzted az ördögöket. * Örvendezz, mert akik téged tisztelnek, azokat egészségessé teszed. * Örvendezz, mert azok, akik téged dicsérnek, a te jóságodat nyerik meg. * Örvendezz szomorkodók vigasztalója. * Örvendezz híveid gyors segítője. * Örvendezz István fődiakónus, és első vértanú.

13. konták

 

Ó! Krisztus legdrágább vértanúja, István, fogadd el ezt a kis imádságot méltatlan ajkainkról, imádkozz értünk méltatlanokért, hogy imádságaid által megmeneküljünk az Isten haragjától, és az ítélet félelmetes órájától, hogy veled együtt énekeljük Istennek: Alleluja.

Újra az 1. ikosz, és az 1. konták

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.