Őboldogsága Makáriosz, Athén és egész Görögország érsekének, 2026-os pasztorális enciklikája a Feltámadás ünnepének Nagy Vasárnapján!
Kedves, szeretett és vágyott gyermekeim az Úrban,
KRISZTUS FELTÁMADT!
Feltámadt, és az egész teremtés megtelik az Ő fényével és isteni kegyelmével. Feltámadt, és minden örömmel és ujjongással áradozik. Feltámadt, és vele együtt feltámadt a mi reménységünk és üdvösségünk is. Feltámadt, és minden bánat, minden kereszt, amelyet az ember hordoz, mintha eltűnne az Ő szeretetének és isteni hatalmának felfoghatatlan irgalmában. Mert Pál apostol szerint: „Benne élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17,28).
Az Ő kegyelmében élünk; Általa létezhetünk valóban; és az igazi szeretet Általa van. Nélküle minden üresnek, haszontalannak és jelentéktelennek tűnik. „Minden Őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett” – ahogyan a szeretett tanítvány mondta (Jn 1,3). Minden, ami életünkkel és üdvösségünkkel kapcsolatos, Őáltala, a feltámadt Úr, Isten és Üdvözítő, Jézus Krisztus által jött el hozzánk.
Az Ő megtestesülése értünk történt; földi jelenléte értünk volt; az emberi természetnek az Isten Fiának egy személyében való összekeveredés nélküli felvétele értünk történt. Érettünk hajolt le a mindennapi dolgokhoz. Érettünk történtek a csodák, a tanítások, az irgalom a bűnösök és parázna nők iránt. Érettünk volt türelme a farizeusokkal és üldözőivel szemben. Érettünk szenvedte el az isteni szenvedést, az ütéseket, a megkorbácsolást, a keresztet, a sírba tételt. Érettünk adta a dicsőséges Feltámadást és a mennyei fény feltétel nélküli ajándékát az egész emberiségnek, amely ma betölti a világmindenséget örömmel és lelki ünnepléssel.
Az igazi ismeret fénye – Photikéi Szent Diadokhosz szerint – abban áll, hogy tévedés nélkül megkülönböztetjük a jót a gonosztól. Ekkor az erény útja, amely az elmét Isten – az Igazság Napja – felé vezeti, bevezeti azt a tudás végtelen fényébe, hogy nyíltan és bátran keresse a szeretetet. (Száz gyakorlati fejezet, 6. fejezet). A szeretet által és Isten szeretete által teremtetett a világ, működik, virágzik és ékeskedik.
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16).
Isten kiapadhatatlan szeretete szétárad az egész teremtésben, és megmenti a világot. És mi, mi – az isteni evangélista szerint – megismertük és hittük azt a szeretetet, amellyel Isten van irántunk. „Mert az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is őbenne” (1Jn 4,16).
Szeretteim! Amikor az ember elkezdi gazdagon érezni Isten szeretetét, akkor kezdi el lelkileg szeretni a felebarátját is. Ez az a szeretet, amelyről az egész Szentírás beszél. A testi barátság nagyon könnyen felbomlik, ha valami csekély ok támad, mivel nem köti össze a lelki belátás. De akinél a lélek Istentől kap erőt, még ha történik is valami félreértés, a szeretet köteléke nem szakad meg. Mert Isten szeretetének melege által a lélek újra tüzelődik a jó felé, és nagy örömmel gyorsan helyreállítja magában a felebarát iránti szeretetet, még ha az meg is sértette vagy nagyot vétett ellene; és Isten édességével semlegesíti a viszálykodás keserűségét.
A feltámadt Isten-ember, Jézus Krisztus, a mi Üdvözítőnk a tökéletes példaképe az igaz szeretetnek, de a türelemnek, állhatatosságnak, jóságnak és nyugodt erőnek is. Pedig Istentől fogva elkerülhette volna mindazokat a szenvedéseket, Ő mégis türelmesen elviselte azokat. Bár az apostolok feje megtagadta Őt kínzói előtt, Krisztus türelmesen várta őszinte bűnbánatát. Bár a kereszten szenvedett, szeretettel imádkozott azokért, akik keresztre feszítették. És cselekedetben fejezte ki a tökéletes szeretetet, önmagát feláldozva az egész emberiségért, akiket isteni jóságával barátainak nevez:
„Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket. Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért. Ti az én barátaim vagytok, ha megteszitek, amit én parancsolok nektek. Nem mondalak többé titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit az én Atyámtól hallottam, tudtotokra adtam nektek.” (Jn 15,13-15)
Senkiben nincs nagyobb szeretet annál, aki önmagát áldozza, hogy barátai üdvözüljenek. Mi most barátai vagyunk, és nem szolgái Istennek. Az Ő áldozata és drága vére biztosította számunkra ezt a lehetőséget – ezt a legfőbb ajándékot, ezt a felfoghatatlan felajánlást. Elég persze, hogy méltókká tegyük magunkat erre az ajándékra azáltal, hogy – amennyire tőlünk telik – követjük az Ő szent parancsolatait.
És bizony, szeretteim, igaz, hogy olyan időkben élünk, amikor a gyűlölet, a megosztottság, a viszály, a gyilkosságok és a pusztító támadások jellemzőek, egyéni, társadalmi és nemzetközi szinten egyaránt. De mit jelent ez? Azt, hogy jogosan feledkezünk meg a szeretet, a nagylelkűség és a testvériség parancsolatáról? Semmiképpen! Éppen ellenkezőleg.
Éppen ilyen sötét időkben kell – mint Krisztusunk, Istenünk igaz barátainak – folyamatosan emlékeztetnünk magunkat és egymást ezekre az egyetemes keresztény értékekre. Ezek az egyetlen remény a gyógyulásra. Mert ahogyan az óceán is számtalan vízcseppből áll, úgy a világ is emberek millióiból épül fel. Mi magunk vagyunk a világ – te, én, a mellettünk lévő és a velünk szemben lévő. És amikor mi, egyenként – követve a megtestesült Isten példáját, aki értünk áldozta fel magát és támadt fel – mindenáron kitartunk a jóság és a szeretet mellett, akkor a belőlünk álló világ is átalakul.
Azon az úton és a példa szerint, amelyet először Istenünk és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus rajzolt fel számunkra az Ő Szent Feltámadása által, Akié minden dicsőség, tisztelet és imádás az Atyával és a Szentlélekkel együtt, mindörökkön örökké. Ámin!
† MAKÁRIOSZ
ATHÉNÉS ÉS EGÉSZ GÖRÖGORSZÁG ÉRSEKE
.jpg)
