Az utolsó ítélet vasárnapja

 

A Magyar szöveg az angol alatt található -

Dear Brothers and Sisters,

Today we have come to meatfare Sunday, when we commemorate the Dread Last Judgement of our Lord. We in our fallen state love to go about all our days as though we were the ones who judge. We judge the behavior of others, as though we ourselves were God. But the truth is, on that day, when our Lord returns, it is we who will be judged, all our actions and thoughts in this life. But contrary to our judgements of our fellow humans, which have no effect on their salvation, the Judgement we shall receive of the Lord will be effectual for our salvation or damnation. Then, on that day, we shall have no excuses, no lawyer to reason away our misdeeds, but each and every sin, great or small, of which we failed to repent and confess during our earthly life, shall be brought to light and opened before us and in sight of all the Heavenly Hosts, and we will be called to answer for each of them.

Many who are Christians in name only, who have accepted worldly doctrines such as evolution, they like to say: the Earth was created millions of years ago, and the Lord will return millions of years hence. Therefore we need not worry, we need not be too hard on ourselves in fasting and penance. And anyway, whenever He does return, He is loving and merciful, so everyone will go to Heaven, so there is nothing to worry about. But dear Brothers and Sisters, the Orthodox Ascetic Patristic Tradition stands unwavering in its warning of the contrary: that only a small number will be granted to stand by His Right Hand and not cast down by dreadful angels into the pit. Nor, dear Brethren, is His second coming far off, but very near!

Nowadays in the world we like to assert our rights. We like to say, "I have a right to this or that, I am owed this and that." In an American movie one expects to hear this line: "I am a citizen of such and such country, I have rights!" In business there is a line: The customer is always right. But dear Brothers and Sisters, it is not right for us to be so focused on our rights, if as Christians we forget our duties, which are far more important! It is worthwhile to note that in this whole world, no one truly has a right to anything besides God, who created the world. This is of course not to say we desire to live in some kind of a dictatorical system where citizens do not have rights, nor do we wish to ignore the Apostle Paul, who exercised his rights as a Roman citizen. But we warn against the very prevalent mindset of demanding what WE are owed, instead of focusing on what we ought to do for others, for the sake of God and our salvation.

It is written that even priests, and those who serve in the Church, such as deacons and cantors, have the right to receive payment. But anyone who truly wishes to serve the Lord in these last and apocalyptic times, by participating in the holy services and shepherding Christ's Flock, in the true Church, where real sacraments are administered, not just wine and bread, cannot expect earthly rewards, but rather the exact opposite—persecution and contempt.

Let us Christians not focus on our rights and earthly blessings, but let us rather prepare to be persecuted, because we are no longer in the Constantinian era, when there were Christian Kingdoms on the Earth to protect the faithful, but we are in a truly post-Constantinian age, which, as in the pre-constantinian period, means that the Church of the Lord shall be persecuted. Yes, the signs are all around us. To the estute observer, it becomes apparent that all the signs of the last age are already apparent, and perhaps the only prophecy from the book of Revelation which has not yet come to pass is that the Jews have not yet rebuilt their temple in Jerusalem. But truly, dear Brethren, we are in the age of the Antichrist!

As we know from the example of Jonah and the Ninevites, God spared their city after they repented at Jonah's warning. How much more should we, Christian of the last times, repent, for at the final and terrifying judgment, not just the destruction of a city but eternal damnation or eternal life will be at stake. St Ignatius Brianchianynov of the Caucasus wrote that the only reason the Lord yet delays to return, is so that those few on this Earth, who still truly desire to be saved, for the sake if the little flock. But there are less and less who wish to be saved... 

The reason why someone is trying to fulfil the commandments of God is divided i to three reasons by the Holy Fathers, first is the fear of the punishment of the wicked, when someone progresses in the road the second is for the promised blessings in the Kingdom to come and the third and highest is for the sake of our love towards God. Now it is easy to say that I love God but if, upon reading the lives of the Desert Fathers, for example, we find, that even those great ascetics, who lived on a piece of bread and salt every day, in a dry hut in the scorching desert, that even they lamented each day, that they considered themselves not faithful enough to the Lord, well if even these, who truly gave up all their Earthly lives for the Lord, were not satisfied with the measure of their own love of the Lord, how then, dear Brothers and Sisters, could we, the sinnful last remnants living in these final days of the Antichrist, say we do love our God?

But then, as our Saint Philaret of New York said, when our Lord comes to bring us before His dread judgement seat, then all the saints shall go silent. No longer will they intercede on our behalf, nor can we open our mouths any more to beg for salvation, or to confess our crimes. This we only have an opportunity to do while living in this earthly life. Then the foundations of the Earth shall be shaken, and the stars will fall from the heavens. But even in those dreadful moments, dear Brothers and Sisters, the all-pure Theotokos and Mother of our God will be there, interceding to her Son on our wretched behalf, so that by her loving intercessions we may attain to the eternal Glory which He has prepared for us.

I wish you all a blessed Sunday!

/

Kedves Testvéreim!

Ma elérkeztünk a húshagyó vasárnaphoz, amikor Urunk szörnyű Utolsó Ítéletére emlékezünk. Mi, bukott állapotunkban, szeretünk úgy élni, mintha mi lennénk azok, akik ítélkeznek. Megítéljük mások viselkedését, mintha mi magunk lennénk Isten. De az igazság az, hogy azon a napon, amikor Urunk visszatér, mi fogunk ítélet alá kerülni, minden cselekedetünkkel és gondolatunkkal együtt az életünk során. De ellentétben azzal, hogy mi hogyan ítélkezünk embertársaink felett, ami nincs hatással üdvösségükre, az a bírálat, amit Urunktól kapunk, hatással lesz üdvösségünkre vagy kárhozatunkra. Akkor, azon a napon, nem lesznek mentségeink, nem lesz ügyvédünk, aki elmagyarázná bűneinket, hanem minden egyes bűnünket, legyen az nagy vagy kicsi, amit nem bántunk meg és nem vallottunk meg földi életünk során, világosságra hoznak, és nyilvánosság előtt, az összes Mennyei seregek szeme láttára, felelni fogunk mindegyikért.

Sokan, akik csak névleg keresztények, akik elfogadták a világi tanokat, mint például az evolúciót, hajlamosak azt mondani: a Föld sok millió évvel ezelőtt keletkezett, és az Úr sok millió év múlva tér majd, csak vissza. Ezért nem kell aggódnunk, nem kell túl szigorúnak lennünk magunkkal szemben a böjt és vezeklés terén. És különben is, barmikor is térjen vissza, Ő szerető és irgalmas, ezért mindenki a Mennybe kerül, tehát nincs miért aggódni. De kedves Testvéreim, az Ortodox Aszketikus - Patrisztikus Hagyomány határozottan figyelmeztet ennek ellenkezőjére: hogy csak egy kis számú nyáj kap lehetőséget arra, hogy ott álljon az Ő Jobbján, és ne vessék le borzalmas angyalok a szakadékba. Kedves Testvéreim, az Ő második eljövetele nem is olyan távoli, hanem nagyon közel van!

Manapság a világban hajlamosak vagyunk érvényesíteni jogainkat. Hajlamosak vagyunk azt mondani: „Jogom van ehhez vagy ahhoz, nekem jár ez és az.” Az amerikai filmekben általában hallhatjuk ezt a mondatot: „Én ennek és ennek az országnak az állampolgára vagyok, jogaim vannak!” Az üzleti életben van egy mondás: Az ügyfélnek mindig igaza van. De kedves Testvéreim, nem helyes, hogy ennyira a jogainkra koncentrálunk, ha keresztényekként elfelejtjük a kötelességeinket, amelyek sokkal fontosabbak! Érdemes észrevenni, hogy az egész világon senkinek nincs valódi joga semmihez, csak Istennek, aki megteremtette a világot. Ez persze nem azt jelenti, hogy diktatórikus rendszerben szeretnénk élni, ahol az állampolgároknak nincsenek jogaik, hiszen maga Pál apostol is gyakorolta jogait, mint római állampolgár. De figyelmeztetünk arra a széles körben elterjedt gondolkodásmódra, hogy mi azt követeljük, ami JÁR nekünk, ahelyett, hogy arra összpontosítanánk, amit másokért kell tennünk, Isten és üdvösségünk érdekében.

Meg van írva, hogy még a papoknak, és azoknak, akik az Egyházban szolgálnak, mint például a diákonusok és kántorok, joguk van a fizetséghez. De bárki, aki valóban szeretne az Úr szolgálatában lenni ebben az utolsó és apokaliptikus időszakban, a szent szolgálatokban való részvétellel és Krisztus Nyájának pásztorolásával, az igaz Egyházban, ahol valódi szentségeket szolgálnak kis és nem, csak bort és kenyeret, az ma nem várhat földi jutalmat, hanem annak pont az ellenkezőjét, üldöztetést és megvetést.

Ne a jogainkra és földi áldásainkra összpontosítsunk, keresztények, hanem inkább készüljünk fel a üldöztetésre, mert már nem a Konstantini korszakban élünk, amikor keresztény királyságok védték a hívőket a Földön, hanem valóban poszt-Konstantini korszakban élünk, ami, mint a Konstantin császár előtti időszakban, azt jelenti, hogy az Úr Egyházának üldöztetésben lesz része. Igen, mindenhol körülöttünk ott vannak a jelek. A figyelmes megfigyelő számára nyilvánvalóvá válik, hogy az utolsó kor összes jele már bekövetkezett, és talán az egyetlen prófécia, amely a Jelenések könyvéből még nem teljesedett be, az az, hogy a zsidók még nem építették újjá templomukat Jeruzsálemben. De valóban, kedves Testvéreim, mi az Antikrisztus korában élünk!

Ahogy Jónás és a Niniveiek példájából tudhatjuk, Isten megkímélte városukat, miután azok bűnbánatot tartottak Jónás figyelmeztetésére. Mennyivel inkább kell nekünk, utolsó idők keresztényeinek, bűnbánatot tartanunk, hiszen az utolsó és félelmetes íteletkor, nem csak egy város pusztulása, hanem az örök kárhozat vagy az örök élet a tét. Szent Ignácz Briancsanyinov azt írta, hogy az egyetlen oka annak, hogy az Úr még késlekedik visszatérni, az az, hogy azon kevesek, a kicsi nyáj, akik még igazán vágynak az üdvözülésre, azok csatlakozhassanak Krisztus Urunk Egyházához. De egyre kevesebben kívánják az üdvözülést… 

Azt, hogy valaki Isten parancsolatait próbálja teljesíteni, a Szent Atyák három okra osztják: az első a bűnösök büntetésétől való félelem, amikor valaki előrehalad ezen az úton, a második a megígért javakért az eljövendő Királyságban, és a harmadik, a legmagasabb ok, Isten iránti szeretetünkért. Na már most könnyű azt mondani, hogy szeretem Istent, de ha például elolvassuk a Sivatagi Atyák életét, és látjuk, hogy még azok a nagy aszkéták is, akik minden nap egy darab kenyéren és sóval éltek, egy száraz kunyhóban a perzselő sivatagban, még ők is minden nap panaszkodtak, hogy nem tartották magukat elég hűségesnek az Úrhoz, akkor ha még ezek, akik valójában egész földi életüket feláldozták az Úrért, nem voltak elégedettek saját szeretetük mércéjével, akkor mi, kedves Testvéreim, akik a keresztények bűnös utolsó maradéka vagyunk ezekben az antikrisztusi időkben, hogyan mondhatjuk, hogy szeretjük Istenünket?

De ahogy New York-i Szent Filarett metropolita mondta, amikor Urunk eljön, hogy felállítása előttünk szörnyű ítélő székét, akkor minden szent elhallgat. Többé nem fognak közbenjárni értünk, és mi sem nyithatjuk ki a szánkat, hogy könyörögjünk üdvösségért vagy megvalljuk  bűneinket. Ezt csak akkor tehetjük meg, amíg ezen a földi életben élünk. Akkor megrendülnek a föld alapjai, és a csillagok lehullanak az égről. De még ezekben a szörnyű pillanatokban is, kedves Testvéreim, a Legszentebb Istenszülő Mária ott lesz, közbenjárva a Fiánál érettünk szerencsétlenekért, hogy szeretetteljes közbenjárásával eljuthassunk az örök dicsőséghez, amelyet Ő készített számunkra.

Áldott vasárnapot kívánok mindnyájatoknak!

István atya

Szentbeszéd az ősatyák vasárnapján

 

István atya szentbeszéde Pünkösd szent ünnepén

Drága ortodox testvéreim, szeretettel köszöntelek titeket a szent pünkösd, Krisztus Urunk Szent Egyháza megalapulásának, ünnepén!

Pünkösd ünnepének liturgikus istentiszteletein a Szentlélek apostolokra való leereszkedését az isteni Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek, teljes kinyilatkoztatásával együtt ünnepeljük. Az Istenség teljessége a Lélek emberhez való leereszkedésével nyilvánult meg, és az egyházi himnuszok ezt a megnyilvánulást ünneplik, mint Istennek a világ felé való önkinyílvánításának végső aktusát. Ezért a pünkösd vasárnapját az ortodox hagyomány szerint a Szentháromság napjának is nevezzük.

Talán nincs más olyan egyházi ünnep, amelyet annyira félre értelmeznének a különböző pünkösdista, karizmatikus vagy new age gyülekezetek, mint a mai ünnepet. Egy démoni szellemtől vezérelve, amit persze ők a szentléleknek vélnek, ezek a szegény eltévelyedett emberek totális lelki delúziójukban olyan lelki adományokat vélnek a magukénak, melyet Krisztus Istenünk az Ő apostolainak és a szentatyáknak, az Ő igaz tanítványainak adományozott, és nem a mi ezer sebből vérző utolsó nemzedékünknek. Ennek szemléltetésére Kaukázusi Szent Ignác az Aréna című könyvében egy nagyon hasznos példát ad számunkra, melyből most idéznék nektek:

 „A gazdag Földesúr Pazar vacsorát adott barátainak és ismerőseinek, valamint számos embernek, akiket meghívott a vacsorára, hogy bővítse barátainak és ismerőseinek körét. Végtelen mennyiségű elképzelhetetlen és leírhatatlan minőségű lelki ételt biztosítottak a vendégek számára a lelki asztalon. A vacsora végén a vendégeknek nagylelkűen lelki ajándékokat adtak. Amikor a meghívott díszvendégek távoztak, a Földesúr kinézett az esküvői teremből, és az ajtóknál megpillantotta az éhes koldusok tömegét, akik örömmel élvezték volna a vacsora után megmaradt maradékot. A legkegyelmesebb Úr azt mondta a szolgáknak, hogy hagyják abba az asztal letakarítását. Meghívta a koldusokat, hogy jöjjenek be, annak ellenére, hogy mocskos és rongyos kinézetük nem voltak összhangban az esküvői terem csodálatával, és letette eléjük a lakoma maradványait. Félénken és csodálkozva a koldusok beléptek a tágas terembe, odamentek az asztalhoz és ott álltak ott, ahol történetesen a vacsora volt, és mindegyik koldus elkezdte venni és enni, amit csak talált előtte. Felszedték az összes maradékot. Természetesen egyikőjük sem kóstolt egyetlen egész tál ételt, sem a szolgák rendes jelenlétét, sem a vendégek által használt értékes tányért és evőeszközöket nem élvezték, és nem hallották az énekesek hatalmas kórusát vagy az egész világegyetemben zengő és a mennyekbe szálló zenét. Éppen ezért a koldusok egyike sem tudott világos és pontos elképzelést alkotni a menyegzőről, noha voltak köztük természetes intelligenciájúak. Miután jóllaktak a maradékkal, meg kellett elégedniük a kitűnő és finom vacsora sejtelmes és hozzávetőleges elképzelésével, amelyet a tisztelt vendégek élvezhettek. Miután eltakarítottak mindent, ami ehető volt az asztalon, a koldusok a Földesúr lábai elé estek, megköszönve neki azokat az ételeket, amelyeket még soha nem ízleltek vagy láttak. Azt mondta nekik: „Testvéreim, a mennyegző előkészítése során nem gondoltam rátok. Tehát nem adtam nektek megfelelő vacsorát, és nem adtam neked azokat az ajándékokat, amelyeket mind egy korábban elvégzett számítás szerint adtam át, amelyet csak én értek.” A koldusok egy hangon felkiáltottak: „Uram, kik vagyunk mi, hogy ajándékokat vagy egy nagy vacsorát kapjuk?! Kimondhatatlanul hálásak vagyunk, hogy nem vetettél el minket. Beengedtél az esküvői terembe minket, akiket mindenféle hiba kínoz, és megmentettél minket az éhhaláltól.” A koldusok szétszéledtek, megköszönve és megáldva a jószívű Gazdát. Majd a jóságos Földesúr szolgákhoz fordulva azt mondta: „Most szedjétek le az asztalt, és zárjátok be a termet. Nem lesz több vendég, és amit étel gyanánt felajánlhatnánk azt már felajánlottuk. Minden elfogyott.”

Drága testvéreim, ahogy azt már többször említettem ezek a koszos koldusok mi vagyunk, nekünk langyosságunk végett már nem adattak meg azok a lelki javak és ajándékok, mint az előző nemzedékek keresztényeinek. Már az is csoda, hogy még mindig tagjaivá vállhatunk Krisztus Urunk Szent Egyházának, az egyre kisebbedő ortodox egyháznak, részesülhetünk annak szentségeiben és emberszerető Istenünk még mindig elnapolja dicsőséges második eljövetelének és végső ítéletének időpontját, hogy az a kis maradék, aki még üdvözölni akar menedéket találjon az Egyház üdvözítő bárkájában. 

Nekünk ortodox keresztények életfontosságú, hogy minél jobban megpróbáljunk szert tenni az „éberség”, görögül nepszisz, erényére, hogy elkerüljük a mai Harry Potter nemzedék lelkidelúzióját, amikor szinte minden magát „Istenkeresőnek” tartó ember azt képzeli, hogy a valós lelki életet és az Istennel való kapcsolatot különböző természetfeletti jelenségek és „csodák” bizonyítják.

Mondanom sem kell, hogy ez „szellemiség” teljesen ellentétes az ortodox lelki élet alaptételeivel, mely szigorúan tiltja az imaginációt az imák során vagy, hogy bármiféle látomásnak vagy „csodás” jelenésnek hitelt adjunk. Akik szeretnének jobban elmélyülni ezen témakörben, azoknak tudom ajánlani Seraphim Rose „a lelki élet két téves megközelítése” című előadását.

Drága testvéreim adjunk hálát az Úrnak, hogy az Ő Szent Egyházának gyermekei lehetünk és ünnepeljük tiszta szívből, hogy nagy emberszeretetében teljességében kinyilatkoztatta Magát és elküldte számunkra az Ő Szentlelkét, hogy Vigasztalónk legyen az idők végezetéig.

Övé legyen minden dicsőség, tisztelet és hála a háromságban tisztelt Egy Igaz Istennek, az Atyának és Fiúnak és Szentléleknek, most és mindenkor es mindörökkön örökké, Ámin! 

Krisztus Felemelkedett! - Valóban Felemelkedett!

Kápolnánk drága hívei, szeretettel köszöntelek titeket Krisztus Urunk Mennybemenetelének szent ünnepén. Miután negyven napig örömtelien mondtuk nap, mint nap a feltámadási tropárt, most elérkeztünk, ahhoz az ünnephez, amikor szent feltámadása után Krisztus Urunk fizikailag elhagyja földi világunkat, hogy visszatérjen Atyjának jobbjára! Fontos megjegyezni, hogy ezt a csodálatos mennyekbe való felemelkedést Krisztus Urunk emberi testében vitte végbe, átistenítve így az emberi testet. Ahogy New York-i Szent Filaret mondja:

„Olyan mértékben vette magára emberi természetünket, hogy a határtalan örökkévalóságban nem lesz más Isten Fia az Isten-emberen, a mi Urunkon, Jézus Krisztuson kívül, aki határtalan isteni lényegében azt kívánta, hogy magára vegye emberi lényegünket, emberi természetünket. Isten leszállt a mennyből a földre, mint Isten, és felment a mennybe, mint Isten-ember, vagyis emberi természetünket nemcsak megváltotta, megtisztította és megszentelte, hanem trónra ültette az Atyaisten jobbján. Nos, minden teremtménynél magasabban, magasabban az angyaloknál, arkangyaloknál, keruboknál és szeráfoknál, trónol az isteni trónon, Isten és egyben ember, mindenben olyan, mint mi.”

A mai ünnep és a Szent Pünkösd közti időszak a várakozás időszaka, amikor is az Apostolok várták, hogy Uruk elküldje nékik a Szentlelket, Aki nélkül semmit sem tehettek. És mi sem tehetnénk semmit drága testvéreim, ha nem lennénk tagjai Krisztus Urunk egy igaz Egyházának, melyet átjár a Szentlélek és mely egyedül birtokolja az üdvözítő szentségeket, amelyek nélkül senki sem nyerheti el az örök élet ajándékát. 

Áldott Ágostont idézve: 

„Az Egyetemes Egyházon kívül van minden, kivéve az üdvözülést. Lehet becsülete, lehetnek szentségei*, énekelheti a hallelúját, válaszolhat hogy ámin, hihet az Atyában és Fiúban és Szentlélekben, és hirdetheti is, de soha nem találhat üdvözülést kivéve az Egyetemes Egyházban.”

 Az elmúlt 2000 évben az Egyház számos megpróbáltatáson ment keresztül, de a Szentléleknek hála mindig képes volt átvészelni az üldöztetéseket és kivetni magából az eretnekségek mérgező vadhajtásait. Bár kétségtelen, hogy számban jelentősen megfogyatkoztak az Egyház tagjai, ez nem is lehetne másképp, hiszen a Szentírásban elmondottaknak be kell következnie, de nekünk ortodox keresztényeknek mindig érdemes felidéznünk Krisztus Urunk megnyugtató szavait:

„Ne félj, kicsi nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja Királyságát.”

Egy másik nagyon fontos dolog, amit a mai ünnepből tanulhatunk az az, hogy ezen földi világunk nem a mi végleges lakhelyünk. Ahogy Krisztus Urunk is visszatért Atyja jobbjára, úgy nekünk is előbb vagy utóbb át kell esnünk a földi halálon, hogy Isten kegyelméből megörökölhessük végleges lakhelyünket a Mennyek Királyságában.

Várjuk, hát mi is áhítattal a Szent Pünkösd ünnepét, az Egyház megalapulását a Szentlélek által, Aki mind a mai napig a mi Vigasztalónk ebben az átmeneti földi életben.

Néki legyen minden dicsőség, tisztelet és hála az Atyával és az Ő Egyszülött Fiával együtt mindörökkön örökké, Ámin.

István atya,

Szent Tamás apostol ortodox kápolna,

Sárospatak,

2024.05.31.

István atya köszöntője a Kenethordozó szent asszonyok vasárnapján

 

Krisztus Feltámadt!

Drága testvéreink Krisztusban, ma elsősorban Krisztus Urunk Szent Egyházának női híveit köszöntöm nagy szeretettel, hiszen a mai napon ünnepeljük a Kenethordozó szent asszonyokat, az apostolok apostolait.

Mondhatni Egyházunkban ma van az igazi nőnap, ellentétben azzal, amit a rossz emlékű Clara (Eissner) Zetkin alapított az eltorzult bolsevik női ideál éltetésére. Sokan sajnos úgy vélik, hogy szent ortodox egyházunkban a nőkre egyfajta másodrendű tagként tekintenek, mint egyes muszlim vagy zsidó közösségekben... Akik azonban, csak egy kicsit is ismerik az ortodox keresztény hitet jól tudják, hogy nincs még egy olyan vallás, ahol úgy tisztelnék a nőket, mint szent ortodox hitünkben. Gondoljunk, csak azokra a sok kiváló aszkéta apácákra, hercegnőkre, királynőkre, vértanúnőkre, akiket az Egyház szentként tisztel, nem is beszélve a mi Legszentebb Istenszülő Máriánkról, akit még az angyaloknál is magasabb becsben tartunk, és akihez üdvözülésünkért esedezünk. De had említsek meg még néhány példát: az ortodox egyházban a püspökök ugyan úgy kezet csókoltak a királyi család nő tagjainak, mint többi püspöktársuknak vagy az uralkodó család férfi tagjainak, hiszen ők is az ortodox keresztény világi hatalom képviselői voltak. De itt van még például az ortodox igumenák (apát asszonyok) esete, akiktől a hívők ugyanúgy áldást kérnek, mint a paptól vagy püspöktől, és ő három ujját összezárva megáldja a híveket, természetesen nem a krisztogrammal, mint a papok, hiszen ők nem kiszolgálói a Szent Titoknak; valamint amikor egy pap találkozik egy igumenával, miután megáldja őt kölcsönösen kezet csókol neki, mint, ahogy azt a többi paptársaival tenné.

Női híveink fontos szerepét az Egyházban mi sem bizonyítja jobban, mint igaz ortodox küzdelmünk huszadik századi történelme, amikor is sokszor az ortodox asszonyok keltek harca az egyházi naptárat követő hívek üldözőivel szemben. Ennek ékes példája Mandrai Szent Katalin, aki amikor a rendőrök le akarták tartóztatni parókiájuk papját, aki hű maradt az egyházi juliánus naptárhoz, ő felkiáltott mondván: „Csak a halott testemen keresztül viszitek el a mi papunkat”. És ez sajnos így is lett, hiszen egy démonok által elvakított rendőr a puskatusával fejbe vágta Szent Katalint, aki így elnyerte a vértanúság mennyei koszorúját. Végül idézzük fel ismét Őboldogságának Makáriosz érsekünknek a Feltámadás Ünnepére írott enciklikájának egy részletét, melyben nagyon helyesen emlékeztetett minket arra, hogy a Kenethordozó asszonyok férfiakat megszégyenítő bátorsággal, hogyan látogatták meg Krisztus Urunk szent sírját, amíg az Apostolok, a zsidóktól való félelmükben nem merték ezt megtenni.

Látván a nők ilyen mértékű tiszteletét és fontos szerepét a Keresztény Hitben egyes New Age „filozófusok” szeretik megbélyegezni Szent Hitünket a „lunáris”, azaz nőies jelzővel, ami szerintük alacsonyabb rendű az általuk preferált pogány álvallásoknál, melyeket a „szoláris”, vagyis férfias jelzővel illetnek... Ezeknek a megtévelyedett embereknek az ostobaságaira nem is érdemes sok szót pazarolni, hiszen, ha megnézzük ezeket a pogány álvallásokat egyből az ötlik a szemünk elé, hogy folyton folyvást ilyen-olyan női démonokat imádtak „istenekként”... Nem is beszélve arról, hogy Krisztusban nincsen se nő, se férfi (Gal 3:28), nemhogy „feminin” és „maszkulin” princípiumok és hasonló zagyvaságok.

Miután szemléltettük Egyházunk nők iránti tiszteletét és odaadását sokakban felmerülhet a kérdés, hogyha valóban annyira tisztelik az ortodox keresztények a nőket, akkor, hogy lehet az, hogy az Egyház nem engedélyezi például a nők papként való felszentelését? Ezek az emberek sajnos nem veszik észre, hogy az Úr által teremtett világunkban mindennek megvan, vagy legalábbis megvolt, a maga rendje és az Egyház harmonikus életében is mindenkinek megvan a maga feladata, melyet Isten rendelt neki. Az Úr, pedig úgy rendelte, hogy a papság a férfiak hivatása-keresztje legyen, a nőknek, pedig másfajta, természetükhöz jobban illő hivatásokat rendelt. Ma a lázadás korában, bár a lázadás kora valójában már Ádám és Éva bukása óta fennáll, mind nők, mind férfiak lázadnak a természetükhöz szabott feladatok ellen. Ez az egyik oldalon az istentelen „feminizmusban” nyilvánul meg, amikor egyes nők természetükkel ellentétes feladatok betöltésére vágynak és legnagyobb ellenségüknek érzik az „elnyomó férfiakat”, ahelyett, hogy örülnének annak, hogy a nehezebb és megterhelőbb munkákat az Úr a férfiakra rótta és nem rájuk. Ezek a démoni erők, mint mindig, széthúzást szítanak az Egyház és a keresztény család harmóniájában. De ezek a kísértések nem, csak a nőket támadják a „feminizmus” démona által, hanem a férfi híveket is a „szuper maszkulinizmus” által, amikor egyes férfiakban egyfajta torz kép uralkodik a nők világunkban betöltött feladatával kapcsolatban és egy beteges elképzelés él bennük a férfiak felsőbbrendűségéről. Ahogy a nőknél úgy a férfiaknál is ezek a tévképzetek általában a saját nemükben való bizonytalanságra, egy egészséges férfi kép gyermekkori hiányára, illetve saját szexuális orientáltságuk bizonytalanságára vezethető vissza.

Azonban a keresztény hívőnek mind férfinak, mind nőnek nem az egymás elleni küzdelemre, illetve a másikon való uralkodásra kellene törekedniük, hanem az egymással való harmonikus együtt élésre , amennyire ez itt ebben a földi életben lehetséges, melyben megpróbálunk felkészülni Krisztus urunk által nekünk ígért mennyei javakra, az örök életre, ahol hála Istennek már nem lesz több gondunk ezekre a kísértésekre és lázongásokra, hanem örök boldogságban élünk majd minden keresztény testvérünkkel.

Így hát drága ortodox keresztény nővéreim hadd köszöntselek titeket ismét szeretettel a feltámadott Krisztusban és kívánjak nektek áldott ünnepet a mai napra, valamint azt, hogy életetek során a gőgös feminizmus helyett kövessétek mindig a Kenethordozó asszonyok valódi női ideálját, szerénységben, alázatban, hosszantűrésben és szeretetben; így mutatván példát nekünk férfiaknak, hogy mint az apostolok egykoron mi is örvendezhessünk Egyházunk gyönyörű virágaiban, az ortodox keresztény asszonyokban.

A Mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme, az Isten Atya szeretete, és a Szent Lélek közössége legyen tivéletek, mindnyájatokkal.

István atya

Szt. Tamás apostol ortodox kápolna

Sárospatak,

2024,05,06