Steven A atya - Az ortodoxiáért folytatott kűzdelem napjainkban

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, Amin. 

Ez a rész az ortodox világban lévő megosztottságról és a jelenlegi egyházi kérdésekkel kapcsolatos előadás, mely a „hetvenszer hétszer” filmprojektünk második sorozatának része. Valaki, aki az ortodoxia felé közeledik, például valaki, aki kívülről közelíti meg az Ortodox Egyházat, vagy talán egy ortodox keresztény, aki csak most fedezi fel, hogy mi is folyik valójában az Ortodox Egyházban, egy bizonyos ponton szembe találja magát azzal a kérdéssel, hogy „hol található az Egyház?”.

Vannak nagy történelmi intézmények, hatalmas történelmi patriarchátusok és nemzeti egyházak szinódusai, melyek a keresztény korszak legkorábbi időszakára nyúlnak vissza és azt mondják, hogy ők az Ortodox Egyház, de ha a huszadik század során és huszonegyedik század ezen kezdetén megvizsgáljuk a bizonyítékokat, láthatjuk, hogy a történelmi ortodox szervezetek hivatalos vezetősége vagy az államilag támogatott vagy a fősodratú által támogatott vezetősége, kisebb vagy nagyobb mértékben megalkudott a hitüket illetően. És amikor valaki szembe találja magát ezekkel a bizonyítékokkal, felmerül benne a kérdés, „hol található az Egyház? Megtalálhatom az Igaz Egyházát?”

Szóval az Ortodox Egyházban van ez a megosztottság az úgynevezett „világi ortodoxok”, vagy a hivatalos vagy államilag elismert, vagy a fősodratú által elismert ortodox vezetőség és az „Igaz Ortodoxok” között, akik olyan püspökök alá tartoznak, akik megtagadták hitük elárulását és az ökumenizmus eretnekségének, a modernizmusnak és a szergianizmusnak (arról, hogy mi szergianizmus, egy későbbi filmben fogunk beszélni) az elfogadását.

De ebben a részben nem akarok pártos érveket felhozni az Igaz Ortodoxia védelmében. Bár a teljes igazság az az, hogy én egy Igaz Ortodox keresztény vagyok. A Görög Igaz Ortodox Egyházhoz tartozom, mely az Igaz Ortodox közösség része és nincs közösségben vagy alárendelve az államilag felügyelt vagy állammal szövetségben lévő görög ortodox egyházzal. De ezzel az előadással nem az a célom, hogy pártos érveket hozzak fel amellett, hogy miért vagyok ónaptáras vagy Igaz Ortodox, bár később erről is lesz szó, hanem hogy bemutassam nektek és, hogy felkérjelek titeket arra, hogy egy komolyan tanulmányozzátok az Ortodox ekkleziológiát.

Mi az ekkleziológia? Ezt a kérdést értelmesen és jámbor módon kell megközelítenünk. Értelmesen, mert értelmes bárányoknak kell lennünk Üdvözítőnk nyájában. Gyakran halljuk, amint az emberek azt mondják: „Nos, az, hogy hol található az Egyház vagy az eretnekség és ökumenizmus kérdésköre, az egyáltalán nem tartozik rám. Bármit is mond a püspök én elfogadom, ez az ő dolga, ő fog felelni érte, nem én.” Ha ezt tényleg elhiszitek, akkor egy rossz meglepetésben lesz részetek az Ítéletnap eljövetelekor. Felelősek vagytok. Mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy értelemmel felruházott, tájékozott, intelligens és tanult juhok legyünk a mi Urunk nyájában. Felelősek vagytok azért, hogy megismerjétek mi az ortodox hit és hogy felfedezzétek mik azok a kritériumok, melyek alapján megállapítható az, hogy hol található az Egyház, vagy az Igaz Egyházban való tagság. Mindannyiunkban megvan a keresztény lelkiismeret követelménye. Igy hát értelmesnek kell lennünk vele kapcsolatban és jámbornak. Ezért nem a pártoskodásért és nem a „mi vs ők” mentalitás elsajátításáért vagy a mások feletti diadalmaskodásért kezdünk bele a „hol található az Egyház” tanulmányába, hanem szigorúan az üdvözülésünk miatt. Azért kell az Egyházban lennünk, mert üdvözülni szeretnénk és mert mások üdvözülését is kívánjuk, azokét, akiket ismerünk és az azokét, akiket nem, azokét, akiket szeretünk és azokét, akik nem szeretnek minket. Így hát fogjunk bele, értelmesen és jámboran, ebbe az alapvető tanulmányba, hogy mi alapján tudjuk megállapítani azt, hogy hol található az Egyház.

Szeretném elmagyarázni mi az alapja a mi ortodox ekkleziológiánknak. Mi az ekkleziológia? Az ekkleziológia az az Egyház tanulmányozása. Csak úgy, mint a szoteriológia az üdvözülés tanulmányozása, vagy a teológia annak tanulmányozása, hogy kicsoda Isten. Az ekkleziológia két szóból tevődik össze, ekklézia – az Egyház, és logos – tanulmány, és az Egyház tanulmányozását jelenti, hogy miből áll az Egyház, hol van az Egyház, mi az Egyház jelentősége. Hogy bemutassuk az ekkleziológia ortodox nézőpontját az Egyház püspökeivel és az egyház külső szerkezetével kapcsolatban, szeretnék szemléltetni valamit, ami általában nagyon hasznos, ami az álláspontunk megértése azáltal, hogy összevetjük két ellenkező és téves állásponttal. Az egyik a Római Katolikus álláspont, mely teljesmértékben azonosítja az organizmust, az Egyház élő testét, egy adott szervezettel, mely szervezetet a római pápa vezeti.  Honnan tudod, hogy tagja vagy az Egyháznak? Úgy, hogy a római pápa alá tartozol, az ő szervezetébe. És az ehhez a szervezethez való tartozás biztosítja azt, hogy az Egyház organizmusának is tagja vagy, Krisztus élő testének. Ez az egyik nézőpont. A szervezetet az Egyház szintjére emeli, nem az Egyház, az organizmus szolgálatába, hanem teljesmértékben azonosítja azt az Egyházzal.

És van a protestáns alsó egyházak ezzel ellenkező eretneksége, mely azt mondja, hogy a szervezet teljesen független az Egyház organizmusától. Nem számít külsőleg melyik csoporthoz tartozol mindaddig, amíg hiszel Jézusban vagy valamilyen módon vallod a keresztény hitet, így mint egy személy tagja vagy egyfajta láthatatlan testnek, egyfajta ismeretlen, láthatatlan testnek, amit egyháznak neveznek. Mind e kettő nézőpont téves.

Az ortodox tanítás, mint mindig, egy józan tanítás mely kizárja ezeket a redukciókat, vagy inkább nem követi ezen redukcionizmus, és ezen szélsőségek egyikének a téves útját sem. Az ortodoxia természetesen, ahogy egy barátom évekkel ezelőtt nekem mondta, az a józan ész kereszténysége. És a józan ész, az egyértelmű következtetés, az egész Egyház történelemből és Szentírásból, ez: Az Egyház az egy organizmus, Krisztus élő teste, melybe Krisztus vére önt életet, mely az ereinkben folyik a Szent Eucharisztia révén. Az igaz hitvallás által van elevenítve, melyben mind osztozunk. És természetesen mivel ez egy élő organizmus a világban, Krisztus világban való megtestesülésének meghosszabbítása, az Egyház természetesen, a Szentlélek inspirációja alatt, megalapította a saját szervezetét. Maga a mi Urunk Jézus Krisztus és szent apostolai adták nekünk az püspökök hierarchiáját, papokat és diakónusokat. Ez elég nyilvánvaló az Újszövetségből és a legkoraibb apostoli atyák írásaiból is, akik egyből az újszövetség ideje után írtak. Maguk a szent apostolok tanítványai is bizonyítják, olyan emberek, mint Antiochiai Szent Ignác, Római Szent Kelemen és így tovább, hogy már a kezdetek kezdetén voltak püspökök, papok és diakónusok, akik helyi szinódusokba rendeződtek egy metropolita vagy püspök vagy szinódus elnök vezetésével. És az Ortodox Egyházban biztosan hiszünk abban, hogy ezek a megalakulások a Szentlélek által voltak vezetve, mert a Szentlélek sohasem hagyta el az Egyházát. Már ilyen korán is látható volt a helyi szinódusok legkorábbi kánonjaiból, melyek az első 300 évben jelentek meg, hogy voltak regionális szinódusok és hogy ezek a későbbi nemzeti egyházak embriói voltak. De ezen szinódusokat vagy szervezeteket sohasem azonosították az Egyházzal. Mindezek a szervezetek, ezek a szervezeti alapelvek és működésben lévő szervezetek szolgálatában álltak Krisztus élő, miszteriologikus, konfesszionális, lelki és misztikus testének. És amikor ezen szervezetek bármelyike, arrogáns módon magára veszi a „Krisztus Egyháza” címet és neked ehhez a szervezethez kell tartoznod, függetlenül attól, hogy mit tanít és miben hisz, a pápizmus eretnekségébe zuhansz, ami sajnos jelenleg a „hivatalos” ortodox hierarchiák tendenciája. Ők mind ezt mondják:

- „ti ónaptárosok, ti Igaz Ortodoxok elhagytátok az Egyházat”

-  Mit értetek az alatt, hogy mi elhagytuk az Egyházat?

- „Hát ti nem vagytok ez és ez a patriarcha alatt”

- Barátom te pápista lettél, mert az Egyházban való tagságot egy adott szervezetnek való alárendeltséggel azonosítottad, függetlenül attól, hogy annak a szervezetnek a püspökei vallják e még az Ortodox hitet vagy sem.

Most térjünk vissza a hit megvallásának kérdésére. Tudjuk, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus megalapított egy Egyházát a püspökök hierarchiájával, papokkal, diakónusokkal és ahhoz, hogy az Egyház tagja lehessünk be kell, hogy fogadjanak minket a szent misztériumok által, keresztség, bérmálás, szent eucharisztia és így tovább, egy olyan papon keresztük, aki egy ortodox püspököt kommemorál, akinek apostoli jogfolytonossága van.

Most nézzük meg az apostoli jogfolytonosság kérdését. Tudjuk, hogy egy püspöknek két értelemben kell apostoli jogfolytonossággal rendelkeznie: a fizikai, történelmi jogfolytonosság értelmében, hogy egészen az apostolok nemzedékéig visszatudja vezetni a felszentelését. Tehát a fizikai vagy történelmi apostoli jogfolytonosság. A második pedig a hitvallás jogfolytonossága. Nem elég az apostolok lineáris leszármazottjának lenni, hanem a hitvallásban is leszármazottaknak kell lennünk, azaz ugyan azt a hitet kell vallanunk, amit ők is vallottak. Ahhoz, hogy egy püspök igazi püspök legyen, megkell vallania, a történelmi apostoli jogfolytonosság magában nem elég, az apostoli hitet. A Római Katolikus vagy a Kopt püspököknek például megvan a történelmi jogfolytonosság, de valójában nem püspökök. Nem rendelkeznek apostoli jogfolytonossággal, mert nem vallják az apostoli hitet.

Ma az ortodox világban az a kérdés, hogy a történelmi szervezetek, a nagy patriarchátusok, a nagy történelmi szinódusok püspökei vajon még mindig püspökök? Megvan még nekik az apostoli hit? Megvallják még a hitet? Ez a kérdés, és erre fogunk belemenni az előadás további részében. Mi a szükséges az apostoli hitvalláshoz? Az ortodox hit nyílt megvallása. Múlt vasárnap, mindenszentek vasárnapján olvashattuk ezt a gyönyörű evangéliumi olvasmányt Szt. Mátétól:

„Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom Atyám előtt, aki a mennyekben van.”

Néha halljuk, amint az emberek azt mondják, „a mi püspökünk hisz a szíve mélyén, de amikor ezekre az ökümenikus találkozókra megy vagy amikor a pápával imádkozik, vagy amikor az Egyházak Világtanácsának a gyűléseire megy, az kívülről a hit megtagadásának tűnhet, de bensőleg még hisz.” Vagy, „tudom, hogy eretnek püspök alá tartozom, de én attól még hiszek” Erre pedig az a válaszom, hogy „barátom te protestáns lettél.” Mert nem az számít, amit a szívedben szubjektív módon vagy személyesen hiszel. Ami számít az az, hogy: a püspököd valóban megvallja-e a hitet külsőleg és nem tagadja azt meg, és te közösségben vagy e ezzel a püspökkel, aki külsőleg megvallja a hitet vagy megtagadja azt. Ez a kérdés.

Emlékeznünk kell arra, hogy a hitvallásunk nem pusztán elméleti, és biztosan nem tisztán tetszőleges dolog, amely nem kapcsolódik az egyházbéli ontológiai státusunkhoz. Mit jelent az „ontológia”? Az ontológia „léttant” jelent. Mik vagyunk? Keresztény vagyok? Nem a fejemben, ez nem egy fejbéli dolog. Nem csak az egyszerű szándékomban. Nem csak egyszerűen az érzelmeimben, hanem a lényem legbelsejében. Ontologikusan, aktuálisan, a lényemben keresztény vagyok? És a hitvallás az egyik abszolút előfeltétele annak, hogy keresztények legyünk. Szent Pál mondja a rómaiaknak írt levelében, 10:10:

„A szív hite megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál.”

Így tehát nincs üdvözülés, ha a hit külső megvallását megtagadják, vagy az kompromittált vagy hiányos. Azok az emberek, akik megtagadják a hitüket nem tagjai többé az Egyháznak, teljesen mindegy milyen pozíciót töltenek be. Lehet az ő címük a római pápa, ökumenikus pátriárka, Alexandria pápája és pátriárkája, moszkvai pátriárka vagy egy ősi szinódus feje. Teljesen mindegy. Ha külső megnyilvánulásaikban vagy beszédiekben folytonosan megtagadták a hitet, bűnbánat nélkül, ismételten, miután éveken keresztül figyelmeztetve lettek, évtizedeken keresztül, a kérdés az, hogy tagjai e még az Egyháznak? Keresztények még? És ha nem keresztények, hogy lehetnek püspökök? Azt feltételezni, hogy egy ember, aki nyíltan megtagadja az ortodox hitet az továbbra is keresztény, sőt mi több püspök, ez nyilvánvalóan bolondság és ellent mond a Szentírásnak, hagyománynak, egyházi kánonnak, a szentek életének, az Egyház egész történelmének. Szeretnék megtanítani nektek egy mondást, amit megjegyezhettek. Egy nagyon könnyű mondás:

„A homológia ontológiát szül.” [Vagyis a „hitvallásunk” meghatározza azt, hogy kik vagyunk (a magyar fordító megjegyzése)]

A „homológia” a hitünk nyílt, szóbeli, nyilvános „megvallását” jelenti. Mi nyíltan, nyilvánosan megvalljuk a hitünket. Kereszteléskor háromszor kell elmondanunk a hitvallást mielőtt a keresztelő vízbe lépnénk. Abban a pillanatban, amikor a szánk megvallja a hitet, a Szentlélek leereszkedik ránk és a keresztelőmedence vizébe és amikor a keresztelőmedencébe lépünk megváltozunk ontologikusan. Nem csak a keresztelőmedencébe lépés által, hanem a keresztelőmedencébe lépésnek a hitvallással való összetársításától. Mit mond a mi Urunk Márk 16:16-ban?

„Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik.”

Tehát ez nem a mechanikus „ex operae operato”, hogy egy latin kifejezéssel éljünk. Nem az „ex operae operato” az, ami üdvözít minket. A hitvallás a kereszteléssel együtt az, ami ontologikusan átváltoztat bennünket a bukott emberi faj romlandó, elkárhozott tagjaiból, Krisztus Királyságának halhatatlan polgáraivá, Krisztus élő testének tagjaivá. És ha megtagadjuk ezt a hitvallást, hitehagyottak leszünk, és a keresztelési kegyelem inoperatívvá válik. Elszakadunk Krisztus élő testétől, megszűnik az Egyházzal való közösségünk. Így egy ilyen állapotban lévő ember nem funkcionálhat püspökként, hacsak nem hiszünk valamilyen teljesen robotikus, mechanikus elképzelésében egy adott címmel rendelkező vagy meghatározott ruhát viselő személyről, akinek valahogy egy személytelen automatikus mechanikus franchise-t adtak, hogy varázslatos dolgokat állítson elő melyeket szentségeknek hívnak. A római katolikus tanítások ehhez közelítenek és sajnos rengeteg ortodoxot is megvezettek, hogy így higgyen.

Tehát a homológia ontológiát szül. Amit vallunk, azok vagyunk. Ha ortodox módon megvallom Krisztust, a szent keresztséggel együtt, ettől a lényem az Egyház tagjává válik. Ha megtagadom a homológiám, és nem csak egyszer, nem csak véletlenül vagy elővigyázatlanságból, hanem tudatosan, ismétlődően, ha egy ortodox keresztény, egy pap, egy püspök, egy pátriárka éveken és generációkon keresztül, arrogánsan és önfejűen, miután többször is kijavították, mint ahogy a mi püspökeink és Igaz Ortodox Egyházunk oly sokszor kijavította őket, megtagadja a Hitet, akkor mik ők? Még mindig püspökök? Még mindig pátriárkák? Számít az, hogy milyen köntöst viselnek? Milyen nagy bankszámlájuk? Számít az, ha a New York Times azt írja, hogy ők a pátriárkák? Ettől lesznek pátriárkák? Ettől lesznek püspökök? Jó kérdés. Mindenkit arra kérek, hogy tanulmányozza ezt a kérdést őszintén. A homológia ontológiát szül.

Tehát ha bebizonyosodik, hogy ez vagy az a püspök vagy püspökök csoportja ismétlődően, nyilvánosan a mai napig bezáróan, bűnbánat nélkül, évtizedek óta megtagadja az ortodox hitet, és ez az ökumenizmus már száz éve zajlik. Ez bizonyítja, hogy már nem keresztények, így nem is lehetnek püspökök. Ezt tartsátok észben. Legközelebb beszélünk még róla.

Drága testvéreim Krisztusban, kedves ortodox keresztények, legyetek akár az Igaz Ortodox Egyházban vagy tágabb ortodox világban, a világi ortodoxiában, akik őszintén keresitek az Igazságot, minden jó szívű ember, akik az Ortodox Egyházhoz térnek és ámulnak, hogy melyik juriszdikcót is válasszák, merre menjenek. Én teljes mértékben megértem a küszködéseiteket, megértem a kérdéseiteket és teljesmértékben megértem, hogy ez nagyon nehéz. És mindenkit arra kérek, hogy tartózkodjon a pártoskodó és érzelmes vitáktól és nagyon mélyen, a szív fájdalmával, az igazság utáni valódi vágyakozással, urunk szolgálata iránti valódi vágyakozással, mert Ő minden szeretetet és hűséget megérdemel, nagyon óvatosan tanulmányozza ezt a kérdést, és kérje a mi Urunkat, hogy az Ő Szent Lelkével, az Ő Kegyelmével inspirálja őt arra, hogy egy lelkiismeret szerinti jó döntést hozzon. Hogy egy kicsit visszaadhassunk a mi Urunknak, Aki annyit szenvedett értünk, és hogy valóban hűségesek lehessünk Hozzá.

Néki legyen dicsőség az Atyával és Szentlélekkel együtt, most és mindenkor és mindörökkön örökké. Ámin.