Az Istenszülő és Mindenkor Szűz Mária Elszenderülésének és Mennyekbe való felemeltetésének története:

Az Úr Mennybemenetele után Isten Anyja János apostolhoz, a teológushoz, került gondozásba, és utazásai során János otthonában élt, a Dávid-hegy közelében. Az Apostoloknak és minden hívőnek vigaszforrás és építő erő volt. Beszélgetéseik során csodás eseményeket mesélt el nekik: a Megszentelődés hírét, a Magzatnélküli Fogantatást és Krisztus születését Szűz Máriától, valamint korai gyermekkorát és földi életét. Az Apostolokhoz hasonlóan jelenlétével, szavával és imáival segítette a keresztény egyház megalapozását és megerősítését.

Az Apostolok tisztelete a Legszentebb Szűz Mária iránt rendkívüli volt. Pünkösd napján, miután megkapták a Szentlélek ajándékát, mintegy tíz évig Jeruzsálemben maradtak, hogy gondoskodjanak a zsidók üdvösségéről, és ráadásul azért, hogy láthassák Isten Anyját és hallhassák szent beszédét. Sok újonnan megvilágosodott hívő is messzi vidékekről érkezett Jeruzsálembe, hogy láthassa és hallhassa a Tisztaságos Anya isteni beszédét.

Amikor Heródes király üldözést indított Krisztus fiatal Egyháza ellen (Cselekedetek 12:1-3), a Legszentebb Szűz Mária és az Apostol János Teológus 43-ban Éfeszusba vonult vissza. Az Evangélium hirdetése ott Jánosra esett. Isten Anyja Cipruson tartózkodott a „négy napja holt” Szent Lázárral, aki ott volt püspök. Jelen volt a Szent Athosz hegyen is. Athosz hegyi Szent István így beszél erről: „Ez legyen az enyém, a Fiamtól és az én Istenemtől kapott örökségem. Én leszek ennek a helynek Védőszentje és közbenjárója Isten előtt.”

Az ókori keresztények tisztelete a Legszentebb Szűz Mária iránt annyira nagy volt, hogy mindent megőriztek, amit csak tudtak az életéről, jegyzetelték a mondásait és cselekedeteit, sőt fel is jegyezték nekünk a külső megjelenésére vonatkozó leírást.

A hagyomány szerint a Hieromártír Aeropagita Szt. Dénes (október 3.) és az Istenhordozó Ignác (december 20.) szavaira támaszkodva Milánói Szent Ambrus (december 7.) írta "A Szüzekről" című művében Isten Anyjáról: „Nemcsak testben, de lélekben is Szűz volt, szívét alázatosan őrizte, szavai körültekintőek voltak, bölcs volt a gondolkodásban, nem beszélt feleslegesen, szerette az olvasást és a munkát, bölcs volt beszédében. Életmódja az volt, hogy senkit ne bántson, mindenkire jó szándékkal tekintsen, tisztelje az időseket, ne irigykedjen másokra, ne dicsekedjen, józan lélek legyen, és szeresse az erényt.

"Mikor mondott ő valaha bármi sértést szüleinek? Mikor veszekedett rokonaival? Mikor büszkélkedett egy szemérmes ember előtt, vagy nevetett a gyengén, vagy kerülte el a nincstelent? Nála nem volt szemfényvesztés, sem illetlen szavak, sem helytelen magatartás. Mozgásában szerény volt, lépte csendes, hangja egyenes volt; arca lelkének kifejezője volt. Az ártatlanság megtestesítője volt."

„Mindennapjaiban böjtöléssel foglalkozott: Csak akkor aludt, amikor szüksége volt rá, és még akkor is, amikor teste pihent, lelke éber maradt, álmában is megismételte azt, amit olvasott, vagy megvalósította az előzetesen tervezett szándékait, vagy az újonnan kigondoltakat. Házán kívül csak a templomba ment, és akkor is csak rokonai társaságában. Egyébként ritkán jelent meg háza előtt mások társaságában, és saját legjobb felügyelője volt. Mások csak testben tudták védeni, de jellemét Ő maga őrizte.”

A hagyomány szerint a Egyháztörténet író Niképhorosz Kallisztrátosz (14. század) szerint az Istenszülő „átlagos termetű volt, vagy ahogy mások sugallják, kissé átlag feletti; haja arany színű volt; szeme ragyogott, pupillái olyanok voltak, mint fényes olajbogyók; szemöldökei erőteljesek és mérsékelten sötétek voltak; az orra kifejező, és ajka élénk, édes beszédet sejtető volt; arca nem volt sem kerek, sem szögletes, hanem valamelyest ovális; a keze tenyere és ujja hosszúkás volt...

Beszélgetése során megtartotta a méltóságot, nem butáskodott vagy vállt izgatottá, és valójában soha nem haragudott; mesterkéltség nélkül és közvetlenül volt jelen, nem aggódott túlzottan önmagáért, és távol maradt az elkényeztetéstől, kifejezetten megtelt alázattal. Ami az öltözködést illeti, elégedett volt a természetes színekkel, amit még most is tanúsít szent fejkendője. Legyen elég annyi, hogy minden tettében különleges kegyelem vett részt.” [Niképhorosz Kallisztrátosz leírása Ciprusi Szent Epifániosztól (május 12.) „Levél Theofiluszhoz a képekkel kapcsolatban” című művéből származik.]

Az Istenszülő Megszentelődésének körülményei már az apostoli időkben ismertek voltak az Ortodox Egyházban. Már az első században írt Hieromártír Dénes az „Elszenderülés” témájáról. A második században a Legszentebb Szűz Mária testi feltámadásának elbeszélése megtalálható Melitón, Sardis püspökének műveiben. A negyedik században Ciprusi Szent Epifániosz említést tesz a hagyományról a „Lelkek elalvása” kapcsán. Az ötödik században Szent Juvénál, Jeruzsálem pátriárkája, az ókori Bizánci Császárnő Pulcheria szentnek mondta: „Bár nincs róla tudósítás Szentírásban, a legrégibb és legmegbízhatóbb hagyományból ismerjük az eseményeket.” Ez a hagyomány Niképhorosz Kallisztrátosz Egyháztörténet-összeállításában lett összegyűjtve és részleteződött ki a 14. században.

Az Istenanya boldog Elszenderülése idején ismét Jeruzsálemben tartózkodott. Híre, mint Isten Anyja, már szétterjedt az országban, és sok irigy és rosszindulatú emelkedett ellene. Megkíséreltek élete elleni merényleteket elkövetni, de Isten megőrizte Őt az ellenségektől.

Éjjel-nappal imádkozott. A Legszentebb Istenszülő gyakran ment az Úr Szent Sírjához, és itt buzgó imákat mondott. Ebben többször megpróbálták megakadályozni a Megváltó ellenségei, kérték a főpapot, hogy állítson őröket Krisztus Urunk Szent Sírjához, hogy megakadályozzák az ő szent helyének meglátogatásában, az Istenszülő azonban továbbra is ott imádkozott, de az őrök számára láthatatlan maradt.

Volt egy másik hely is, ahol az Istenszülő Mária gyakran imádkozott, a Kis Galilea, itt ma egy ortodox monostor őrzi azon szent helyeket, ahol Krisztus Urunk először megjelent az Apostoloknak és, ahol először étkezett velük. Ez a hely Jeruzsálem határában van, ahol a galileaiak találkozni szoktak, és ez a hely nagyon emlékeztette őt szeretett Fiára és Istenére. Itt történt,hogy a főangyal Gábriel megjelent neki, és hírül adta az elközelgő Elszenderülést az örök életbe. Igazságos Arimatheai Józsefet és az Úr más tanítványait is magához hívta, és értesítette őket közelgő elalvásáról.

A Legszentebb Szűz Mária imádkozott, hogy az Úr küldje el hozzá János Apostolt. A Szentlélek elragadta őt Efezusból, és arra a helyre helyezte, ahol Isten Anyja feküdt. Az imádság után a Legszentebb Szűz tömjént ajánlott fel, és János hallott egy hangot a mennyből, amely az Istenszülő imádságát az „Ámin” szóval zárta. Az Istenszülő úgy vélte, hogy a hang a gyors érkezésüket jelentette az Apostoloknak, a tanítványoknak és a szent Szellemi Erőknek.

A hívek, akiknek számát már lehetetlen volt megszámlálni, összegyűltek, ahogyan Damaszkuszi Szent János mondja, mint a felhők és a sasok, hogy meghallgassák Isten Anyját. Látva egymást, az Apostolok megörültek, de zavarodott állapotukban egymástól kérdezgették, miért hozta össze őket az Úr egy helyre. Teológus Szent János könnyekkel teli örömmel köszöntötte őket, és elmondta, hogy eljött a Megszentelt Szűz Anya Elszenderülésének ideje.

Bementek az Istenszülőhöz, és látták, hogyan fekszik az ágyon, és lelküket betöltötte a lelki öröm. Az Apostolok üdvözölték őt, majd elmondták neki, hogyan szállították őket csodálatos módon missziós helyeikről. A Legszentebb Szűz Mária dicsőítette Istent, mert meghallgatta imáját és beteljesítette szíve kívánságát, és elkezdett beszélni a közelgő végéről.

E beszélgetés közben a Szent Pál Apostol is csodálatos módon megjelent tanítványaival, Aeropagita Dénessel, Szent Hieroteusszal, Szent Timóteusszal és a hetven Apostol többi tagjával együtt. A Szentlélek mindannyiukat összegyűjtötte, hogy megkapják a Megszentelt Szűz Mária áldását, és méginkább, hogy lássák az Úr Anyjának temetését. Mindegyiküket név szerint hívta magához, megáldotta és dicsőítette őket hitükért és a Krisztus Evangéliumának hirdetése során elszenvedett nehézségeikért. Mindenkinek örök boldogságot kívánt, és velük együtt imádkozott a világ békéjéért és jólétéért.

Ezután eljött a harmadik óra (9:00), amikor az Istenszü Elszenderülése történnt. Számos gyertya égett. A szent Apostolok körülvették gyönyörűen feldíszített ágyát, és dicséretet zengtek Istennek. Áhítattal imádkozott Elszenderülése és az ő régóta várt Fiának és Urának érkezésére. Hirtelen kimondhatatlan Isteni Dicsőség Fénye ragyogott, amely előtt a lángoló gyertyák elhalványultak. Mindenki, aki látta, megrettent. Az égből leszállt Krisztus, a Dicsőség Királya, Angyalok és Főangyalok seregeivel, és más Mennyi Erőkkel körülvéve, valamint az ősatyák és a próféták lelkeivel, akik idők során a Megszentelt Istenszülő Szűz Máriáról jövendöltek.

Egy örömteli angyali ének vette kezdetét. Kísérve az Istentől eljegyzett tiszta lelket és tiszteletteljes félelemmel a Menny Királynője iránt, az angyalok felkiáltottak: „Örvendezz, kegyelemmel teljes, az Úr van te veled, áldott vagy te az asszonyok között! Mert íme, eljön az Isten A Szent Szűzért. Emelkedjetek fel kapuk, és az Örökké Létezővel emelkedjék fel a Fény Szülője; mert általa üdvösség érkezett az egész emberi nemzetséghez. Rá nem lehet nézni, és lehetetlen megfelelő tiszteletet adni neki” (Sztichíra az „Uram, Tehozzád kiáltottam” énekéből). A Menny Kapui megnyíltak, és amint találkoztak az Isten Anyjának Legszentebb lelkével, a Kerubok és a Szeráfok örömmel dicsérték őt. Az Istenanya arcát az Isteni szüzesség dicsősége ragyogta be, és testéből édes illat áradt.

Csodálatos volt a Legszentebb Szűz élete, és csodálatos volt az ő Elszenderülése, ahogyan a Szent Egyház énekli: „Néked, Királynő, a Mindenség Istene a természet feletti dolgokat adta néked részül. Ahogyan a szülésben megőrizted Szüzességedet, úgy a sírban megőrizted tested a romlástól” (1. Kánon 1, 6. óda, 1. Tropárion).

Tisztelettel és alázattal megcsókolva az Istenanya legtisztább a testét, az Apostolok sorban megáldva és kegyelemmel telve, lelki örömmel voltak eltelve. A Legszentebb Istenszülő nagy dicsőítése által az Isten mindenható ereje meggyógyította a betegeket, akik hitben és szeretetben érintették a szent ágyat.

Az Apostolok, akik szomorúságukban az Istenanya Elszenderülését gyászolták, elkezdték eltemetni őt minden szennyeződéstől mentes testében. Az Apostolok, Szent Péter, Szent Pál, Jakab és más a Tizenkét Apostol közül, néhányan vitték a koporsót a vállukon, nelyen rajta feküdt az Örök Szűz Mária teste. Teológos Szent János ment az élen. A többi szent és a hívők sokasága mécsesekkel és tömjénezőkkel kísérte a koporsót, szent énekeket énekelve. Ezt a méltóságteljes menetet Sionból indították, Jeruzsálem központján keresztül a Getszemáni-kertbe.

A menet kezdetén hirtelen megjelent a Legszentebb Istenszülő tisztaságos teste felett és minden kísérőén egy ragyogó kör alakú felhő, mint egy korona. Hallatszottak a Mennyei Hatalmak éneklése, dicsőítve az Isten Anyját, ami visszhangzott a világi hangokban. Ezek a Mennyei énekesek és ragyogás körbevette a menetet egészen a temetés helyéig.

A hitetlen Jeruzsálem lakói, meglepve a rendkívül grandiózus temetési menetetől és bosszankodva Jézus Anyjának tiszteletén, panaszkodtak erről a főpapnak és írástudóknak. Irigykedtek és bosszúsan lángoltak minden ellen, ami emlékeztette őket Krisztusra, és saját szolgáikat küldték ki, hogy megszakítsák a menetet és felgyújtsák az Isten Anyjának tiszta testét.

A zsidó pap, Athonios, gyűlölettel és rosszindulattal a názáreti Jézus Anyja iránt, meg akarta dönteni a temetési hordágyat, amelyen a Legszentebb Szűz Mária teste feküdt, de Isten egy láthatatlan angyala levágta a kezét, amely megérintette a hordágyat. Amint ilyen csodát látott, Athonios megbánta és hitben vallotta meg az Istenszülő fenségét. Gyógyulást nyert és csatlakozott az Istenanya testét kísérő tömeghez, és buzgó követőjévé vált Krisztusnak.

Amikor a menet elérte a Getszemáni-kertet, a sírás és a jajgatás közepette kezdődött az utolsó csók a tisztaságos testre. Csak az esti órákban tudták az Apostolok elhelyezni a sírban, és egy nagy kővel lezárni a barlang bejáratát.

Három napig nem távoztak a temetési helyről, imádkozva és zsoltárokat énekelve. Az Isten bölcs gondviselése szerint Tamás Apostol nem volt jelen az Istenanya temetésénél. A harmadik napon érkezett meg Gethsemanébe, és könnyek között kérte, hogy még egyszer láthassa az Istenszülőt, és elbúcsúzhasson tőle. Az Apostolok mély sajnálattal a szívükben úgy döntöttek, hogy kinyitják a sírt, és lehetővé teszik neki a szent Szűz Mária örömteli tiszteletét. Miután kinyitották a sírt, csak a temetési kötést találták benne, így meggyőződtek a Legszentebb Istenszülő Mária testének a Mennybe való fizikai felemelkedéséről.

Ugyanezen a napon este, amikor az Apostolok összegyűltek egy házban, hogy magukat étellel erősítsék, az Istenanya megjelent nekik, és ezt mondta: "Örvendezzetek! Én mindennap veletek vagyok." Ez olyannyira felvidította az Apostolokat és mindazokat, akik velük voltak, hogy egy részét a kenyérnek, amit az étkezésnél a Megváltó emlékére félretettek ("Az Úr része"), magukhoz vették, és kijelentették: "Legszentebb Istenszülő, üdvözíts minket." (Ez a "Panagia" ("Legszentebb") kenyér bemutatásának kezdetét jelöli, egy kenyérdarab az Istenanya tiszteletére, amit a monostorokban a mai napig gyakorolnak).

Az Istenszülő övét és szent ruházatát tisztelettel megőrizték és darabokra osztva elosztották a föld színén, melyek csodákat tettek mind a múltban, mind a jelenben. Az ő sok ikonja mindenhol jeleket és gyógyulásokat áraszt, és szent teste, amely a Mennybe emelkedett, tanúsítvány az ottani jövőnk felől. Teste nem maradt a múló világ változásainak kitéve, hanem dicsőséges felemelkedésével megismételhetetlenül fölmagasodott a Mennybe.

A Legszentebb Szűz Mária Elszenderülésének ünnepét különleges ünnepélyességgel ünneplik a Getszemáni kertben, az eltemetésének helyén. Sehol máshol nincs ilyen szívörvényes bánat az Istenanya eltávozásáért, és sehol másutt nincs ilyen öröm az ő világért való közbenjárásáért.

Jeruzsálem szent városát a Kedron völgye választja el az Olajfák-hegyétől Jozafatban. Az Olajfák-hegy lábánál van a Getszemáni-kert, ahol az olajfák még mindig termést hoznak.

Az Istenszülő apja, Joachim, 80 éves korában halt meg, néhány évvel azután, hogy a Legszentebb Istenszülő bevonult a templomba (november 21). Szent Anna, Joachim felesége, özvegyként hagyta el Názáretet, és Jeruzsálem mellett élt, a templom közelében. Jeruzsálemben két ingatlant vásárolt: az elsőt a Getszemáni-kapuknál, a másodikat a Jozafat völgyében. A második helyen egy sírt épített családtagjai számára, és ott temették el őt is Joachimmel. Itt a Getszemáni-kertben történt, hogy a Megváltó gyakran imádkozott tanítványaival.

Az Istenszülő Legszentebb testét a családi sírboltban temették el. A keresztények megtisztelték az Istenanya sírját, és egy templomot építettek ezen a helyen. A templomban megőrizték a drága temetkezési leplet, amely befedte az ő Legtisztább tiszta és illatos testét.