Az emberi szív nem, csak egy alkatrész!

 

Éppen az történt, amit a New York-i Szent Filaret évtizedekkel ezelőtt megjósolt: egy baltimore-i férfi génmódosított sertésszívet kapott.  Nemcsak undorító, hanem szent ortodox hitünkkel is ellenkezik, ha elfogadjuk az olyan istenkáromlást, mint amikor egy állat szervét testünkbe helyezzük, abba a testbe, amit magától Istentől kaptunk.

https://www.bbc.com/news/world-us-canada-59944889

Alább olvasható a New York-i Szt. Filaret szívátültetésről szóló írása:

A szívátültetések ortodox nézőpontból
New York-i Szent Filaret

A világ, beleértve a legtöbb embert, akik kereszténynek vallják magukat, a modern tudomány minden új vívmányát kétségtelenül magától értetődő áldásként fogadja. Az ortodox keresztényeknek azonban diszkriminatívabbnak kell lenniük, mert reményünk nem  ebben a világban van, amely elmúlik, hanem az örök életben. Itt az Oroszországon Kívüli Orosz Ortodox Egyház [egykori] főhierarchája beszél a legújabb ilyen eredményekről, azoknak, akiknek szellemi tudatát a modern világiasság és racionalizmus még nem tompította el teljesen (Ortodox Oroszország,  4. szám, 1968).

Ez a kor egy furcsa kor. Tudjuk, hogy az emberiség történelme során voltak lelki és kulturális válságok, erkölcsi hanyatlás és helyreállítás pillanatai;  voltak pillanatai az úgynevezett "értékek átértékelésének" is. De csak korunkban jelent meg a világban egy sokkal ijesztőbb és fenyegetőbb megnyilvánulás: az értékek elvesztése, katasztrofális eltűnése a kortárs emberiség életéből, szellemi és lelki horizontjáról.

Napjainkban jól megfigyelhető a nemzetről és családról alkotott normális felfogás elvesztése, az élet önmagában és Isten legnagyobb ajándékakénti értékének elvesztése, valamint az élet kötelezettsége alóli kiszabadulási törekvés. – a kábítószerek fantáziavilágában, úgymond egy átmeneti öngyilkosságban És az igazi értékek eltűnésével párhuzamosan megjelennek a hamisított értékek  Mert ma szó szerint mindent hamisítanak: a kereszténységet hamisítják, a vallásosságot hamisítják, az evangéliumot hamisítják;  a kultúra a legjobb megnyilvánulásaiban, a békére való törekvés stb., stb. – mindent átitat a hazugság, és az élő lélekkel és lelkiismerettel rendelkező ember megfullad a hazugság és a hamisítvány uralma alatt.

És a nyilvánvaló és kétségtelen lelki bomlásnak ebben a fojtogató légkörében az „utolsó szó” a legszörnyűbb.  Az orvostudomány legújabb „vívmányáról” beszélünk: az emberi szív átültetéséről.

 Itt áll előttünk a legfélelmetesebb hamisítvány: magának az életnek a hamisítványa – a Teremtő e legnagyobb ajándéka!  Az ember kiéli az életét, ereje elapad, a szervezet elhal, és a szív, a szervezet életének ez a központja, mindjárt leáll... Semmilyen gyógyszer, semmiféle gyógymód vagy kísérlet ennek az eltávozó életnek a meghosszabbítására, feltartóztatására nem segíthet többé... De most – megoldást találtunk!  A férfi egy új, furcsa szívet kap, és ezzel egy új, furcsa életet vezet a szervezetébe, egy másik emberét...

 A szív az ember létének középpontja, központja.  És nem csak szellemi értelemben, ahol a szív a lelki személy középpontja, az „én”;  a fizikai életben is a fizikai szív a szervezet legfőbb szerve és központi pontja, amely titokzatosan és elválaszthatatlanul kapcsolatban áll a lélek élményeivel.  Mindenki számára jól ismert, hogy a férfi pusztán pszichés és idegi élményei, öröm, harag, ijedség stb. – azonnal tükröződnek a szív működésében, és fordítva, a szív egészségtelen állapota milyen nyomasztóan hat a pszichére és a tudatra.  ... Igen, itt a kötelék felbonthatatlan – és ha az ember személyes lelki-testi életének folytatása helyett, a saját szívében összpontosulva, egy idegen szívet és valamiféle furcsa életet kényszerítenek rá, addig  teljesen ismeretlen számára – hát mi ez, ha nem távozó életének hamisítása;  mi ez, ha nem lelki-testi életének, egyéniségének, személyes „én”-jének megsemmisülése?  És hogyan és kinek mutatkozik be egy ilyen ember az általános feltámadáskor?

 De az új teljesítmény még itt sem ér véget.  Célja az is, hogy az ember szervezetébe bejuttassák egy állat szívét, vagyis hogy az általános feltámadás után egy „ember” álljon az utolsó ítéleten majomszívvel (vagy macska, disznó, vagy bármi másfélével). El lehet-e képzelni magának az Isten képmására és hasonlatosságára teremtett emberi természet értelmetlenebb és istenkáromlóbb megcsúfolását?

Őrület és horror!  De mi váltotta ki a bűnözői beavatkozás rémálmát az ember életébe – abban az életben, amelynek törvényes Mestere egyedül a Teremtő, és senki más?  A választ nem nehéz megtalálni.  A keresztény remény elvesztése, a jövő életében való tényleges hitetlenség, az evangélium megértésének elmulasztása és hitetlenség abban, isteni igazságában – ezek hívták elő ezeket a szörnyű és istenkáromló kísérleteket az ember személyiségére és életére.  Az életről és halálról alkotott keresztény szemlélet, a földi élet keresztény felfogása, mint Isten által az örökkévalóságra való felkészülésre adott idő – teljesen elveszett.  Ebből pedig a következő az eredmény: terror a halállal szemben, amelyet az élet abszolút pusztulásának és a személyiség megsemmisülésének tekintenek;  és a földi életben való kapaszkodás – élj, élj, élj, bármi áron vagy eszközzel hosszabbítsd meg a földi életet, ami után nincs semmi!

 Milyen távol áll ettől az életről és halálról sugárzó keresztény szemlélet. Képzelj el egy mélyen hívő keresztényt, aki egész életében az Úr parancsolatainak teljesítésén és szívének megtisztításán fáradozott, és aki végre közeledik ahhoz a keresztény véghez, amelyért imádkozott, és amelyre egész életében készült;  ha hirtelen azt mondaná neki valaki: "Nem akarsz még élni? Tessék - kivágjuk a szívedet, és egy másikat teszünk a helyére, talán egy majomét -, és élsz még egy darabig..." Mit válaszolna erre egy hívő keresztény, ha nem az evangélium szavait – Távozz tőlem, Sátán –, te nem azt ízleled, ami Istentől van, hanem azt, ami emberektől van (Máté 16:23).

Lássátok meg tehát, hogy körültekintően jártok, kiáltott egykor az apostol, nem mint bolondok, hanem mint bölcsek, megváltva az időt, mert a napok gonoszak.  Ne legyetek tehát oktalanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata (Ef. 5:15-17).  Ó, milyen körültekintően kell járnunk napjainkban – óvatosan, nehogy lelkileg hitehagyottakká váljunk, és az ellenség csapdájába essünk.  Mert valójában napjaink még gonoszabbak, mint az apostolok kora... És nem hiába, ezekben az utóbbi, már a forradalom utáni napokban az egyik távol-keleti főpásztor állandóan így imádkozott Istenhez: „Szüntesd meg a hazugság vonzerejét, oldd fel a nyomasztó kísértéseket, és Kegyelmed erejével oltalmazz és őrizz meg mindannyiunkat, és engedd szívünknek, hogy érzékelje az igazságot."

A jelenkori emberiség ugyanis nagyrészt teljesen elvesztette az igazság érzését, érzékét, elfogadását és azt a képességét, hogy lelki lényegében felismerje, mi történik a világban.  És beteljesedik az apostol fenyegető, szomorú próféciája azokkal kapcsolatban, akik nem tanulták meg szeretni az igazságot: Ezért bocsátja rájuk Isten a megtévesztés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak, és ítélet alá essenek mindannyian, akik nem hittek az igazságnak, hanem beleegyeztek a gonoszságba. (II. Tessz 2:11-12).

Keresztények!  Emlékezzetek, mi az élet, és mi a halál!  És hálát adva Teremtőtök jóságának legbecsesebb ajándékáért – életetekért –, használjátok ezt az ajándékot a megfelelő módon, hogy földi életetek végén anélkül, hogy e múló életbe kapaszkodnátok, úgy haljatok meg, hogy beteljesülhessen rajtatatok az Apokalipszis örömteli ígérete: Már most boldogok a holtak, akik az Úrban halnak meg! Igen, mondja a Lélek, hogy megpihenjenek munkáiktól; mert cselekedeteik követik őket!« (Apok. 14:13).

 * Mióta Szent Fikaret megírta ezeket a sorokat, valóban transzplantációt hajtottak végre és egy bárányszívet ültettek emberi szervezetbe; valamint pár évvel ezelőtt sikertelen kísérlet hajtottak végre egy csimpánz szívét felhasználva. A közelmúltban Kaliforniában végzett műtét egy újabb ijesztő képet mutat: egy öngyilkos szívét ültették be valakinek. Most 2022-ben pedig egy sertés szívét adták egy embernek Baltimoréban (Ford. jegyzet.)
 
 Orthodox Word, 2. évf.  4, 3. szám (1968. május-június), 134-137.