A nagyböjt hasznáról - Aranyszájú Szent János

 

             Nagy örömmel látom, hogy a mai napon Isten háza a fiaknak sokaságától ékes, és ti mindnyájan szíves örömest jöttetek össze. Ha rátok nézek, arcotok ragyogása kitűnô tanúbizonyságot tesz lelki örömötökrôl, hiszen azt mondja a bölcs: A jókedv földeríti az arcot. (Péld 15,13) Ma tehát én is buzgóbban lépek föl a szószékre, egyrészt azért, hogy résztvegyek lelki örömetekben, másrészt pedig, hogy kihirdessem nektek lelkünk orvosságának, a szent nagyböjtnek elérkeztét. Mindannyiunk közös Ura, mint fiait szeretô atya, le akarja mosni a múltban elkövetett vétkeinket, ezért a szent böjtölés által gondolt ki nekünk gyógyulást. Senki se legyen tehát szomorú és ne mutatkozzék búbánatosnak! Inkább mindenki örültön-örüljön és dicsôítse lelkünk Gondozóját, aki megnyitotta elôttünk ezt a pompás utat és fogadja nagy örvendezve a Böjt elérkeztét. Szégyenkezzenek a pogányok, takarják el arcukat a zsidók annak láttán, hogy szeretetünk micsoda ujjongó buzgalommal üdvözli a Böjt eljövetelét; és tapasztalják meg mi a különbség köztük meg köztünk. Ôk csak nevezzék ünnep meg népünnep réven a részegeskedést, a tobzódás meg az ocsmányság különféle fajtáit, amiket ünnepeiken nyilván elkövetnek. Ám az Isten Egyházának azt kell ünnep néven hívnia, ami az elôbbieknek éppen fordítottja: a böjtölést, a test megvetését és minden velük kapcsolatos erényt. Mert az a valódi ünnep, amelyen megvan a lélek üdvössége, a béke s az egyetértés és amelyrôl teljesen száműztük e világnak vásárát; amelyen nem lábatlankodik a lárma, a zsivaj, a szakácsok futkosása s a barmok letaglózása, hanem helyettük mély nyugalom, csendesség, szeretet, öröm, béke, nyájasság és számtalan lelki jó uralkodik.

             E beszédek valódi célja és haszna. -- Nos, engedjétek meg, hogy errôl a böjtrôl mondjak kedvességteknek egyet és mást. De elôszór arra kérlek benneteket: beszédeimet áhítatosan hallgassátok, hogy így valami nemes haszonnal térhessetek innét otthonotokba. Nem ok nélkül jöttünk itt össze; vagyis nem azért, hogy egyikünk beszéljen, másikunk pedig megtapsolja a szónokot, aztán meg szétoszoljunk; hanem azért, hogy én valami olyat mondjak, ami hasznos és elômozdítja üdvösségteket, ti pedig gyarapodjatok szavaimból és nagy lelki nyereséggel távozhassatok innét. A templom valóban a lélek orvoslásának műhelye, s az idejötteknek nem szabad mindaddig hazatérniök, amíg megfelelô orvosságot nem kaptak és nem helyezték sebeikre. A merô hallgatás cselekedetek nélkül mit sem ér. Hallgasd csak Szent Pál szavát: Nem a törvény hallgatói igazak Isten elôtt, hanem a törvény megtartói nyernek megigazulást. (Róm 2,13)

             Krisztus is azt mondta egy beszédében: Nem mindaz, aki mondja nekem: Uram, Uram! megyen be a mennyek országába, hanem aki Atyám akaratát cselekszi, az megyen be mennyek országába. (Mt 1,21) Mivel tudjuk, szeretteim, hogy semmi hasznunk nem lesz a hallgatásból, ha valóraváltás nem követi, necsak hallgatók legyünk, hanem cselekvôk is: mert így a beszédekre következô cselekedetek nagy bizalommal tölthetnek el bennünket. Ezért szívetek minden redôjét nyissátok föl és úgy hallgassátok böjti beszédeimet. Amikor a tiszta, szende, nemes menyasszonyt szobájába akarják vezetni, elôbb szônyegekkel díszítik föl a lakás minden részét, kitakarítják az egész házat és minden hanyag cselédet kitiltanak belôle. Azt szeretném, ha ti is hasonlóképpen kitakarítanátok lelketeket, búcsút mondanátok a gyönyörnek meg a falánkságnak és befogadnátok szívétek rejtekébe minden jónak szülôanyját, a szemérmetességnek és minden más erénynek tanítóját: a böjtöt, mégpedig azért, hogy nagyobb legyen boldogságtok, s a böjt megfelelô orvosságot adjon nektek. Ha az orvosok gyógyszert akarnak beadni azoknak, akik szeretnék megtisztítani testük áporodott, romlott nedvét, elôírják a testi eledeltôl való tartózkodást, hogy az orvosság hatóerejét semmi se gátolja, hanem kifejthesse, megmutathassa hatását. Hozzánk, akik e böjt-adta hasznot akarjuk lelki gyógyszerül bevenni (azt a hasznot értem, amely a sovány eledelen való élésbôl származik), sokkal inkább illik megtisztítanunk és felüdítenünk lelkünket, hogy részegségbe ne merüljön, mert ez megsemmisíti a böjt hasznos hatását.

             Tudom, hogy mai mondanivalóm sok embert megdöbbent. De kérlek benneteket, ne szolgáljunk vaktában a megszokásnak, hanem ésszerűen rendezzük be életünket. Vagy talán van valami hasznunk a mindennapi lakmározásból s a nagy részegségbôl? De mit beszélek én haszonról? Hiszen ezekbôl csak nagy kár és elviselhetetlen veszteség származik. Mihelyt ugyanis borgôzös lesz az elme, már eleve és azon nyomban vége a böjtölés hasznának is. Mondd csak, mi kellemetlenebb, mi utálatosabb, mint amikor éjfélig szopogatják a színbort és hajnaltájt, a kelô nap sugarában, csak úgy dôl belôlük a nemrég fölkortyolt bor szaga. Kellemetlenkednek a járókelôknek, eljátsszák tekintélyüket rabszolgáik elôtt, mindenki nevet rajtuk, akinek egy garas ára illemtudása van és -- ami még fontosabb -- nagy kicsapongásukkal, idétlen és haszontalan mértéktelenségükkel még az Isten haragját is magukra vonják. Mert azt mondja Szent Pál: Iszákosak nem fogják bírni Isten országát. (1Kor 6,10) Lehet-e ezeknél valaki szerencsétlenebb? Hiszen röpke, de ártó élvezeteik miatt kivettetnek a menny pitvarából. Bár ne volna az itteni gyülekezetben senki olyan, aki efféle nyavalyával van megverve. Vajha teljes józansággal és mértéktartással lakomáznánk e napon is! Bárcsak megmenekedhetnénk ama dúló viharoktól, amelyeket a részegség természetszerűleg fölidéz! Ó csak kiköthetnénk a lelkek kikötôjében: a böjtben, hogy elnyerhessük bôséges javait. Mert amint a dorbézolás az emberi nemnek rengeteg bajt okoz, úgy a testiség megvetése s a böjt kimondhatatlan sok javunknak elômozdítója volt mindenkor. Az Isten ugyanis, ahogy megteremtette az embert, mindjárt kezdetben a következô parancsot adta az ôsszülônek (mert tudta, hogy lelke üdvössége végett erre az orvosságra különösen szüksége van): A Paradicsom minden fájáról ehetel, de a jó és rossz tudás fájáról ne egyél. (Ter 2,16--17) Már ez a kijelentés: ,,Ebbôl ehetel, amabból nem'' -- a böjt elôképe volt. Nos, ezt a parancsot meg kellett volna tartani, de Ádám nem tartotta meg; legyôzte ôt gyomra féktelensége, engedetlenséget követett el és halálra ítéltetett. Mikor ti. nemünk ellensége, a kaján ördög, látta az ôsszülô paradicsombeli, nyomorúság-nemismerô életét és látta, hogy angyalként él a földön, testhez kötött létére is; el akarta gáncsolni, el akarta ütni a még nagyobb ígéretek reményétôl és íme, még attól is megfosztotta, ami már az övé volt. Ilyen nagy baj az, ha nem tudunk megmaradni a magunk portáján, hanem nagyobbra sóvárgunk! Éppen errôl mondta a bölcs: A halál pedig a sátán irigységébôl jött a világra. (Bölcs 2,24) Látod, kedvesem: a mértéktelenséget már kezdetben nyomon követte a halál bevonulása. Vedd csak szemügyre, hogy a Szentírás késôbb is újra meg újra helyteleníti a kicsapongást és azt mondja egy helyen: Leüle a nép enni meg inni, majd nekiálla játszani. (Kiv 32,6); másutt pedig: Ám meghízott a kedvenc és -- kirúgott! Meghízott, kövér lett, meghájasodott. (MTörv 32,15) Sôt Szodoma népe egyebek közt ezzel a vétekkel idézte önfejére az Isten engesztelhetetlen haragját. Halld a próféta szavát: Íme, ez volt a gonoszsága Szodoma nôvérednek:... a kenyér bôsége... az ô és leányainak tétlensége. (Ez 16,49) Mert ez a gyökere és forrása minden bajnak.

             A böjtöt a szentek példája ajánlja. -- Láttad a falánkság ártó hatását? Lásd meg a böjt eredményeit is. A nagy Mózes negyven napi böjt után megkapta a törvénytáblákat és mivel a hegyrôl leszálltában szeme megakadt a nép gonoszságán, a hosszas kitartás árán szerzett táblákat elvetette, összetörte (Kiv 24,18; 31,18; 32,19), mert nem tartotta érdemesnek, hogy a részeg és hámból kirúgó nép megkapja az Úr-szerezte törvényeket. Ezért ismét negyvennapi böjtre volt szüksége e csodálatos prófétának, hogy a nép gonosz-volta miatt összetört táblákat újra megkaphassa onnan felülrôl és lehozhassa. (Kiv 34,28) Ugyanennyi napot töltött böjtben a nagy Illés is; jutalmul kikerülte a halál hatalmát, tüzes szekéren az égbe ragadtatott és mainapiglan nem tapasztalta meg a halált. (1Kir 19,8) A Vágyak Férfia szintén többnapi böjt után részesült ama csodálatos látomásban, fékezte meg az oroszlánok dühét és változtatta juhok szelídségéve. (Dán 10,3) Nem a természetet változtatta meg; a vadság megmaradt, csak az étvágy irányát terelte másfelé. Ilyen böjtöléssel hárították el magukról az Úr ítéletét Ninive lakói is. Megtartatták a böjtöt állatokkal, emberekkel egyaránt; következésképpen mindegyikük elhagyta vétkes üzelmeit és megbocsátásra indította a mindenség Urát. (Jón 3,7) És még nagyon sok olyant említhetnék, aki az Ó- vagy az Újszövetségben híres lett böjtölésérôl. De miért idôzzünk tovább a szolgáknál? Forduljunk inkább mindnyájunk közös Ura felé! A mi Urunk Krisztus jómaga is elôbb negyven napig böjtölt és csak azután vette föl az ördöggel a harcot. (Mt 4,2) Ezzel valamennyiünknek példát mutatott, hogy böjttel fegyverkezzünk fel, ebbôl merítsünk erôt és szerelkedjünk föl a sátán elleni küzdelemre. Azt kérdezheti most valamelyik élesszemű, elevenebb eszű hallgatóm: Miért böjtöl az Úr ugyanannyi napig, mint szolgái; miért nem több napig? Nem véletlenül történt ez, hanem bölcsességének és mondhatatlan jóságának következményeképpen. Nem akarta ugyanis, hogy azt higyjék róla: csak látszólag jelent meg, nem öltött testet és nincs emberi természete. Azért böjtölt ugyanannyi napig és azért nem toldott hozzá több napot, mert így akarta az akadékoskodók torkára fojtani a szót. Ha ti. Krisztus negyvennapi böjtje ellenére egyesek mégis így mernek beszélni, milyen állítások megkockáztatására nem vetemedtek volna, hogyha Krisztus bölcs elôrelátással ki nem üti kezükbôl ezt a fegyvert? Azért nem akart több napig böjtölni, hanem csak addig, ameddig szolgái, hogy kézzelfoghatóan megmutassa: teste ugyanaz, mint a miénk és természete sem üt el a miénktôl.

             4. Megmutattam, hogy nagy a böjtölés jelentôsége és belôle bôséges lelki haszon származik. A szolgák és az Úr példájával igazoltam ezt. Arra kérlek tehát benneteket, kedves hallgatóim, el ne utasítsátok tunya módon ama nyereséget, amely a böjtbôl származik, hiszen most már ismeritek hasznos voltát és ne essetek szomorúságba a böjti idô eljötte miatt, hanem örüljetek és ujjongjatok úgy, amint Szent Pál mondja: Bár a mi külsô emberünk romlásnak indul is; mindazonáltal a belsô ember napról-napra megújul. (2Kor 4,16) A böjt lelkünk tápláléka és amint a testi eledel hízlalja a testet, úgy a böjt is erôsíti a lelkünket, könnyű szárnyakkal látja el, hogy a magasba emelkedhessék a mennyei dolgok szemléletére; fölébe emeli a gyönyöröknek és evilág minden kellemetességének. És ahogy a könnyű hajók gyorsabban szelik át a tengert, viszont elsüllyednek, ha sok terhet raknak rájuk, úgy a böjt is könnyebbé teszi a lelket és elôsegíti azt, hogy a földi élet tengerén könnyűszerrel átkelhessen, az égre s az égiekre tekintsen, semmire se becsülje az itten-valókat, hanem kerülje el ôket, mint árnyéknál s álomnál semmirevalóbbakat. Ezzel szemben a falánkság meg a részegeskedés elnehezíti a lelket, meghízlalja a testet; a szellemet rabul ejti, minden oldalról kikezdi, nem engedi, hogy a józan ész megmaradjon erejében, hanem arra ösztökéli, hogy lejtôre jusson és mindent a saját üdve ellen cselekedjék. Ne hanyagoljuk el, szeretteim, üdvösségünk ügyét; hiszen tudjuk, hogy a renyheség mennyi rossznak szülôje; kerüljük tehát a belôle származó kárt. Mert a gyönyör nemcsak az Újszövetségben tilos, amelyben nagyobb az igazságra törekvés, keményebb a harc, nagy a verejtékezés, bôséges a jutalom és kimondhatatlan a koszorú; hanem az Ószövetségben is, amikor a zsidók homályban ültek, szövétnekre szorultak és mint a csecsemôk, csak lassan-lassan nevelôdtek; mondom: akkor sem volt megengedve a dorbézolás. Ne gondoljátok, hogy e szavakkal ok nélkül kifogásoljuk az élvezeteket; hallgassátok meg a próféta beszédét: Ti távolnak gondoljátok a veszedelem napját és a gonoszság trónusához közeledtek! Elefántcsontágyakban lustálkodtok és henyéltek kereveteiteken; lakmároztok a nyáj bárányaiból és a csorda borjúiból... Serlegekbôl isszátok a bort, a legfinomabb kenetekkel kenitek meg magatokat és állandóaknak tartjátok ezeket, nem pedig mulandóknak. (Ám 6,3-6). Láttátok, mily súlyos váddal illeti a próféta a kéjelgést; pedig szavait a tompaagyú, háládatlan, napról-napra a hasukat szolgáló zsidókhoz intézi. Figyeljétek csak meg a szavak pontos értelmét: amikor ugyanis a próféta kipellengérezte falánkságukat és szertelen borisszák mivoltukat, még hozzátette: És állandóaknak tartjátok ezeket, nem pedig mulandóknak. Majd hogy ki nem mondja: a gyönyörűség élvezése csak a torokig s az ajakig tart, tovább nem terjed.

             A földi élet mulandó volta. -- A gyönyör kérész-életű, ideiglenes; a fájdalom örök és végetnemérô. Ezt a zsidók tapasztalatból tudhatták volna. Amint a próféta mondja: állandónak és maradandónak tartottak mindent, nem pedig mulandónak, azaz elröpülônek s egyetlen szempillantásig meg nem maradónak. Minden emberi és testi dolog ilyen: még itt sincs és máris tovaszáll; ilyenek az élvezetek, ilyen az emberi dicsôség és hatalom, ilyen a gazdagság, ilyen az egész földi jólét; nincs benne egyetlen erôs, állandó, szilárd pont; megfordítva: sebesebben fut el, mint a folyó árja; csupasz-árván hagyja el azokat, akik rá áhítoznak. Bezzeg nem ilyenek a lelki javak; gyökeresen különböznek amazoktól: szilárdak, rendületlenek, viszontagságot nem ismernek, minden idôre kiterjeszkednek. Be nagy esztelenség tehát ingatag dolgokért elcserélni a biztosakat; az ideigtartókért az örökkévalókat; a röpkeéletűekért a maradandókat; súlyos bűnhôdésünk okozóiért ama dolgokat, amelyek az eljövendô életben végtelen boldogságot szereznek nekünk. Mindezt, kérlek benneteket, eszünkbe véve fordítsunk szeges gondot üdvösségünkre; vessük meg a haszontalan és ártalmas gyönyöröket, fogadjuk örömmel a böjtöt és minden más bölcs isteni intézkedést; egészen változtassuk meg életünket, nap nap után induljunk buzgón jócselekedeteink végzésére: hogy az egész nagyböjti szent idô folyamán lelki kincseket szerezhessünk és erényeinkbôl nagy gazdagságot halmozhassunk fel; így ugyanis méltán megérhetjük az Úrnak nagy napját is (a húsvétot); bizalommal járulhatunk a félve-tisztelt lelki asztalhoz, tiszta lelkiismerettel részesedhetünk a fönséges és halhatatlan javakban, töltekezhetünk a belôlük áradó kegyelemmel, azoknak közbenjáró imáira, akik tetszettek magának Krisztusnak, kegyes Istenünknek; Vele az Atyának és a Szentléleknek dicsôség, hatalom, tisztesség most és mindig és örökön örökké. Ámin