Teljesen figyelmen kívül hagyják a Szentírásban szereplő számtalan részt, amelyek erőteljesen és egyenletesen beszélnek lelki küzdelmekről, a Megváltó Krisztus utánzásáról önmagunk keresztre feszítésében, a sok bánatról, amely ebben az életben a keresztényre vár, kezdve azokkal a szavakkal, amelyeket maga a Megváltó Krisztus szólt tanítványaihoz a misztikus vacsorán: A világban megpróbáltatások érnek titeket (János 16:33). És ez azért van, mert, ahogy maga az Úr kifejtette, az igaz keresztények nem a világból valók (János 15:19), mivel az egész világ gonoszságban fetreng (I. János 5:19).
Ezért nem szabad, hogy a keresztények szeressék ezt a világot és a világban rejlő dolgokat (I. János 2:15); a világgal való barátkozás ellensége az Istennek, aki tehát ennek a világnak barátja akar lenni, ellenségévé lesz Istennek. (Jakab 4: 4).
Megjelenik majd egy 'új ég és új föld, ahol igazságosság lakik'. (2Pét 3:13) Egy csodálatos 'új Jeruzsálem leszáll Istentől az égből.' (Jel 21:2)
Mindez nem tetszik az „új-keresztényeknek”. Áldottságot akarnak itt, ezen a világon, megterhelve bűneiknek és gonoszságaiknak sokaságával; és türelmetlenséggel várják ezt az áldást. Ennek eléréséhez az egyik legbiztosabb módszerként tekintenek az „ökumenikus mozgalomra”, az összes nép uniója és egyesítése egy új „egyházban”, amely nemcsak a római katolikusokat és protestánsokat, hanem a zsidókat, a muzulmánokat és a pogányokat is magában foglalja, mindegyik megőrizve saját meggyőződését és hibáit. Ez a képzeletbeli „keresztény” szeretet a földi emberek jövőbeli áldásának nevében nem taposhatja meg az Igazságot.
Ennek a földnek, és mindennek ami rajta van, a pusztulását, bár Isten Igéje világosan megjövendölte, valami leírhatatlan szörnyűségnek és láthatóan nem kívánatosnak tartják, mintha az nem lenne összhangban Isten mindenhatóságával. Vonakodva el ismerik a föld pusztulását (mert hogyan nem fogadhatunk el valamit, amit Isten Igéjében megjövendöltek?), de azzal a feltétellel, hogy az a nagyon távoli, ködbe burkolt jövőben fog megtörténni; nem évszázadok, hanem évmilliók múlva.
Mi ennek az oka? Mondhatnánk, mert gyenge a hitük, vagy mert teljesen hiányzik belőlük a halottak feltámadásába és az elkövetkező kor életébe vetett hit. Számukra minden ebben a földi életben van, és amikor ez véget ér számukra, akkor minden véget ér.
Néhány pontjában - főleg a világ áldott életének elvárásaiban - egy ilyen gondolkodásmód szorosan hasonlít a kereszténység első századaiban széleskörben elterjedt eretnekségére, melyet chilianizmusnak hívtak. Ez várakozás Krisztus ezeréves földi uralkodására; ezért ennek az eretnekségnek a modern megnyilvánulását nevezhetjük „új-chilianizmusnak”.
Tudatában kell lennünk és szem előtt kell tartanunk, hogy a II. Egyetemes Zsinat 381-ben elítélte a chilianizmust; és ezért megbocsáthatatlan abban hinni, még ha csak részlegesen is, most a huszadik században. Emellett ez a kortárs „új-chilianizmus” sokkal rosszabb, mint az ősi chilianisták eretneksége, mivel alapjaiban kétségtelenül az elkjövendő kor életével szembeni hitetlenség és az a szenvedélyes vágy rejlik, hogy itt a földön elérjék az áldott állapotot, felhasználva korunk anyagi fejlődésének minden fejlesztését és eredményét.
Ez a hamis tanítás rettenetes kárt okoz, elaltatva a hívek lelki éberségét, és azt sugallva számukra, hogy a világ vége messze van (ha lesz e egyáltalán vége), és ezért nincs különösebb szükség az éberségre és imádkozásra, amelyre a Megváltó Krisztus állandóan felszólította híveit (vö. Mt 26:41), mivel ezen a világon minden fokozatosan javul, a lelki fejlődés lépést tart a materializmussal.
Így minden rendben van! Nem szükséges megerőltetni önmagát, és nincs szükség lelki küzdelemre; a böjtök megszűnhetnek. Minden önmagában javulni fog, amíg Isten királysága végül, földi egyetemes elégedettséggel és áldással, létre nem jön.
Testvérek! Nem világos, hogy hol található ennek a csábító hamis tanításnak a legfőbb forrása? Ki javasolja ezeket a gondolatokat a kortárs keresztényeknek azzal a céllal, hogy megdöntsék az egész kereszténységet? Fertőző pestisként, mint tűzként kell tartanunk ettől az „új-chilianizmustól”, amely annyira mélyen ellentétes Isten Igéjével, a szentatyák tanításával és szent egyházunk minden évszázados tanításával, amellyel sok-sok ezer igazat mentettek meg.
Lelki küzdelem nélkül nincs és nem is lehet igazi kereszténység! Ezért a mi utunk nem egyezik a modern mozgalmak, sem az ökumenisták, sem az „új-chilianisták” útjával.
Hitünk a szent aszkéták hite, az apostoli hit, az atyák hite, az ortodox hit, amely az egész világot állhatatossá tette. Ezt a hitet és csak ezt a hitet fogjuk szilárdan betartani ezekben a gonosz napokban, amelyekben most élünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.