 |
| Áldott Triód időszakot és jó bűnbánatot minden ortodox hívőnek! |
I. Óda. 6. hang. Irmosz: Mint a szárazon…
Krisztus példabeszédeivel mindenkit az élet megjavítására indít: a vámost fölemeli megalázottságából, s megmutatja, hogy a farizeusra gőgje miatt megaláztatás vár.
Látván az alázatból fölmagasztaló megtiszteltetést és a gőgből fakadó súlyos bukást, törekedj te is elérni a vámosra váró javakat, és gyűlöld a farizeusi gonoszságot!
A beképzeltség megfoszt minden jótól, az alázatosság pedig megtisztít minden gonoszságtól. Ez utóbbit szeressük hát, hívek, és irtózzunk a hivalkodástól!
A mindenség Királya azt akarja, hogy tanítványai alázatosak legyenek. ezert tantisaival a vámos fohászkodásának és alázatosságának követesére buzdít.
Dicsőség...
Én is fohászkodom, mint a vámos, és szüntelen bánkódással irgalmasságodhoz menekülök, Uram! Könyörülj rajtam is, hiszen most már alázatban fogom eltölteni életemet.
Most és... Theotokion (az Istenszülőnek):
Neked szentelem, Nagyasszony, gondolatomat, akaratomat, várakozásomat. testemet, szellememet, és lelkemet: ments meg a romlásomra törekvő ellenségektől, a kísértésektől, s az engem fenyegető elítéltetéstől, és üdvözíts engem!
Katavásziaként megismételjük az irmoszt:
MINT A SZÁRAZON, * úgy ment át Izrael a tengeren, * és látván az üldöző fáraót fulladozni * fölkiáltott: * Istennek győzelmi éneket énekeljünk!
III. Óda. Irmosz: Nincs szent…
Az alázatos kiemelkedik a szenvedélyek szennyéből, s minden gőgös szívű szörnyen mélyre zuhan az erények magaslatáról; meneküljünk tehát a gőgnek e gonosz lelkületétől!
A hivalkodás kiüresíti az igazlelkűség gazdagságát, a megalázkodás pedig szétszórja a szenvedélyek sokaságát. Add meg nekünk is. Üdvözítőnk, hogy ebben a vámost utánozva mi is hozzá hasonlóan járjunk!
Mellünket verjük mi is. mint a vámos, és kiáltsunk vele bűnbánattal: „Istenünk, irgalmazz nekünk, bűnösöknek!”, hogy hozzá hasonlóan mi is bocsánatot nyerhessünk!
Abban versenyezzünk, hívek, hogy a szelídséget gyakoroljuk, s egymás iránt alázatot tanúsítva éljünk a szív melyéről jövő fohászkodással, sírással és imádsággal, hogy Istentől bocsánatot nyerhessünk.
Vessük el magunktól hívek az elviselhetetlen gőgöt, a szörnyű elbizakodottságot, az utálatos önteltséget, és azt, ami Isten előtt a legrosszabb: a farizeus éktelen durvaságát!
Theotokion (az Istenszülőnek):
Benned bízom, egyetlen menedékem. csak meg ne hiúsuljon ez a jó reményem, hanem hadd nyerjem el védelmedet, Tisztaságos, hogy megszabadulhassak a romlásomra törekvők minden ártalmától.
Katavásziaként megismételjük az irmoszt:
NINCS SZENT, * mint te, Uram. én Istenem. * ki fölemeled híveid hatalmát, * s a benned való hit által * megerősítesz bennünket!
Kathizma:
4. hang. Minta: Hamar előzz meg…
A VÉTKEI MIATT MEGSZÉGYENÜLTEN sóhajtozó vámost * felmagasztalta alázatossága, * mert a Teremtőhöz irgalomért kiáltott. * A fennhéjazó farizeust pedig gőgje a megigazultságtól elbuktatta. * Buzgólkodjunk azért minden jóban, * és tartózkodjunk minden rossztól.
Dicsőség... Másik leülő. 4. hang (ugyanarra a dallamra).
ALÁZATA FÖLMAGASZTALTA hajdan a vámost, * ki könnyezve irgalomért kiáltott. * Őt kövessük mindnyájan, kik a gonoszság mélyére zuhantunk, * s kiáltsuk szívünk mélyéből Üdvözítőnknek: „Vétkeztem, légy irgalmas hozzám, egyetlen emberszerető!”
Most és... Theotokion (az Istenszülőnek). Ugyanarra a dallamra.
GYORSAN FOGADD EL imáinkat. Nagyasszonyunk, * és tárd azokat. Szeplőtelen Úrnőnk, Istened és Fiad elé, * mentsd meg azokat, akik a veszélyekből hozzád menekülnek, * s törd le a szolgáid ellen istentelenül támadok fondorlatait, * és hiúsítsd meg vakmerő terveiket!
IV. Óda. Irmosz: Krisztus az én erőm…
Az alázatban mutatta meg a felmagasztalás legjobb útját az Ige, aki egészen a szolga alakjáig megalázta magát. Mindazokat tehát, akik ezt a példát követve megalázzák magukat, ő majd felmagasztalja.
Igaz emberként magasztalták a farizeust és mégis elbukott; a vámos viszont számos gaztettének súlya miatt megalázva felmagasztaltatott. s minden reményen felül megigazulást nyert.
Erények bősége ellenére is ínség forrásának bizonyult az elbizakodottság, az alázat viszont még ezek híján is rögtön megigazulást szerez, csak igyekezzünk mielőbb elsajátítani!
Előre megmondottad, Uralkodó Üdvözítőnk, hogy a kevélyeknek mindenkor ellenállsz, az alázatosoknak pedig kegyelmedet adod. Most mi is megalázkodunk, csak áraszd reánk a te kegyelmedet!
Üdvözítőnk és Uralkodónk. aki minket mindig az Istenhez fölemelő alázatosságra vezet, felmagasztalást jelentő alázatosságra mutatott példát, hiszen saját kezűleg mosta meg tanítványai lábát.
Theotokion (az Istenszülőnek):
Szent Szűz, aki a megközelíthetetlen világosságot szülted, oszlasd el tündöklő fényességeddel lelkem homályát, és életemet vezesd az üdvösség ösvényei felé!
Katavásziaként megismételjük az irmoszt:
KRISZTUS AZ ÉN ERŐM, * Uram és Istenem, * áhítattal kiáltja * a tisztes egyház, * tiszta elmével ünnepelve az Urat.
V. Óda. Irmosz: Isteni világosságoddal…
A farizeusnak csak az erényeit utánozzuk, s törekedjünk ugyanakkor a vámos alázatosságára, mindkettőben egyaránt gyűlölve a helytelent, a felfuvalkodottságot, illetve az elbukások salakját!
Hiábavalóvá vált a farizeus megigazulásra irányuló törekvése, mert élettársa a kevélység volt, a vámos azonban felmagasztalást szerző erény birtokába jutott, mert kísérőtársa az alázatosság volt.
A farizeus úgy vélte, hogy gyors szekéren halad az erények útján, de a gyalogos vámos szépen megelőzte a vágtató fogatot, mert kísérőtársa az irgalmasságot szerző alázatosság volt.
Jertek, elmélkedjünk mindnyájan a vámosról szóló példabeszédről, és könnyeket ontva igyekezzünk Istennek töredelmes lelkünket fölajánlani, hogy bocsánatot leljünk nála bűneinkre!
Bölcsen távolítsuk el magunktól a fennhéjazást és elvetemültséget, az oktalan dicsekvést és a szemtelenséget, valamint a farizeusi nagyképűséget, hogy el ne veszítsük az isteni kegyelmet!
Theotokion (az Istenszülőnek):
Küldd el hatalmad vesszejét, jóságos Nagyasszonyunk, mindnyájunknak. akik hozzád menekülünk, hogy uralomra jusson minden ellenségünk közepette és megszabadítson minket minden ártalomtól!
Katavásziaként megismételjük az irmoszt:
ISTENI VILÁGOSSÁGODDAL, ó jóságos, * a hozzád virrasztók lelkeit szeretettel világosítsd meg, kérlek, * hogy téged, Isten Igéjét, * igaz Istennek ismerjenek el. * ki a bűn sötétségéből kivezetsz bennünket!
VI. Óda. Irmosz: Az élet tengerét…
Az élet küzdőterén ugyanabban a futamban küzdött a vámos mint a farizeus; de míg ez utóbbi közben felfuvalkodottan összeesett, amazt megmentette alázata.
Az élet kemény útján járva utánozzuk a vámos követésre méltó lelkületét, s kerüljük a farizeus megvetésre méltó felfuvalkodottságát, és akkor élni fogunk.
Ha a kimeríthetetlen öröm részesei szeretnénk lenni és az élők földjén való tartózkodást akarjuk elnyerni, igyekezzünk az Üdvözítő Jézus viselkedését és alázatosságát követni!
Példát mutattál tanítványaidnak a felmagasztalást biztosító alázatosságra, Uralkodónk, amikor - a kendővel körülövezve derekadat - megmostad lábukat, és ezzel fölkészítetted őket a te követesedre.
A farizeus erényekben, a vámos bűnökben töltötte életet, de míg az előbbire esztelen gőgje miatt megaláztatás várt, ez utóbbi alázatosnak bizonyulva felmagasztalásban részesült.
Theotokion (az Istenszülőnek):
Habár a Teremtőm nem mesterkélt életmódra, hanem puszta egyszerűségre teremtett, ellenségem behálózott engem a gonoszság kétszínűségével és a test durvaságával; most azonban a te szűzi közbenjárásod üdvösséget szerez számomra, ó Leányzó!
Katavásziaként megismételjük az irmoszt:
AZ ÉLET TENGERÉT * a kísértések viharától zajongani látván * a te csendes kikötődbe menekülök hozzád, kiáltván: * A romlásból vezesd ki életemet, * ó nagyirgalmú!
Konták (4. hang) :
KERÜLJÜK A FARIZEUS dicsekvését * és tanuljuk meg a vámszedőtől az alzatos beszéd fönségét * bűnbánóan kiáltván fel: * Világnak Üdvözítője, irgalmazz szolgáidnak!
Másik:
Konták (3. hang) :
A VÁMSZEDŐ FOHÁSZAIT hozzuk, mi bűnösök, az Úrnak * és mint Uralkodónk elé, boruljunk elébe,* mert ő minden embert üdvözíteni akar * és minden bűnbánónak megbocsát; * mert miérettünk testesült meg, * bár az Atyával együtt kezdet nélkül való Isten.
Ikosz:
Mindnyájan alázzuk meg magunkat, testvérek, sóhajtásokkal. és sűrű könnyeinkkel kopogtassuk lelkiismeretünket, hogy majd egykor, az örökre szóló ítéleten, hűségeseknek és ártatlanoknak bizonyuljunk, és bocsánatban részesüljünk. Mert ott van igazi bűnbocsánat, s most éppen azért esedezünk, hogy azt meg is láthassuk ott, ahol már nincs fájdalom, szomorúság és mélyről fakadó sóhaj, - a csodálatos Édenben, melynek alkotója Krisztus, aki az Atyával együtt kezdet nélkül való.
Szinaxárion:
Az égben és földön létezik Teremtője,
kit az angyalok háromszorszent énekkel magasztalnak,
fogadd el tőlünk, emberektől, a három-ódás szolgálatot!
Ezen a napon az evangéliumi példabeszédben szereplő vámosról és farizeusról emlékezünk meg.
Ha farizeuskodsz, tartsd távol magad a templomtól; mert abban Krisztus van, akit csak alázattal lehet fogadni.
Isten segítségével ma kezdjük el a Triódiont, amelynek énekeit sok, szent és isteni ihletésű egyházi költő állította össze a Szentlélek ihletésére. A legelső három-ódás kánont - nyilván az életadó Szentháromság mintájára - a nagy Kozma szerzetes költötte az Úr Jézus Krisztus Megváltó szenvedésének nagyhetére. Aztán az ő példáját követve több szentatya is, leginkább pedig Sztudita Szent Tivadar és József szerzetesek, folytatták ezt a szent Nagyböjt többi hetére is. A Sztudion monostorra hagyott művükben először főként az ódákat szedték sorrendbe és ritmikus versekbe - aztán a könyv többi részét mar későbbi szentatyák tették hozzá ehhez. Mivel pedig a hét első napja, a vasárnap, a feltámadás ünnepe - ez egyben a legelső és a legutolsó nap - ezért az atyák nagyon helyesen úgy döntöttek, hogy hétfőn az első ódát kell énekelni, kedden a másodikat, szerdán a harmadikat, csütörtökön a negyediket, pénteken az ötödiket, szombaton a hatodikat és a hetediket is, a többi kettő pedig igazából minden nap egyformán szerepel. Így tett nagyszombati kánonjában az isteni ihletésű Kozma is, négy ódát írva arra a szombati napra. Később aztán Bölcs Leó császár rendelkezését követve Hidrosz püspöke, Márk szerzetes, ezt is kiegészítette teljes kánonná.
A Triódion elnevezés nem fedi egészen a valóságot, mert nem mindig csak ez a három óda van, hanem bizonyos napokon - mint például ma - az egész kánont végigénekeljük. Inkább csak a túlsúlyban lévő három-ódás rendszer miatt lett Triódionnak elnevezve vagy pedig amiatt, ahogyan az elmondottak szerint ezt először nagyhétre alkalmazták.
Szent atyáinknak ezzel a három ódás gyűjteménnyel (a Triódion könyvével) az volt a céljuk, hogy ebben összefoglaljak Istennek kezdettől fogva értünk végzett jóságos tetteinek emlékét. Tehát mindenkinek emlékezetébe idézik azt, hogy miután Isten megteremtett, és mi a próbatételül kitűzött parancsát megszegtük, a minden rosszat okozó ellenségnek az irigysége folytán a paradicsomkert élvezetétől elestünk, és a Sátán irányítása alá kerülve minden jótól megfosztottak lettünk. Eszünkbe juttatják azonban azt hogy Fia és Igéje irántunk irgalomra indulva és az egeket meghajlítva leszállt közénk, s egy Szűzben lakást véve érettünk emberré lett. Emberi életvitelével utat mutatott a mennyekbe, való feljutásra - amely főként alázatának, aztán még böjtölésnek, bűntelenségnek és minden egyéb tettének követése folytán valósulhat meg – majd pedig kínszenvedése után föltámadt és újra fölment a mennybe, hogy onnan leküldje a Szentlelkét szent tanítványaira és apostolaira, akik aztán őt Isten Fiaként és tökéletes Istenként mutatták be világszerte és igehirdetésükben. A továbbiakban pedig fölelevenítik azt is, amit az isteni ihletésű apostolok a legszentebb Lélek kegyelméből műveltek: hogy igehirdetésükkel a föld határairól is egybegyűjtötték a szenteket, akik így újra megtölthetik a fenti világot – hiszen kezdettől fogva éppen ez volt a szándéka a Teremtőnek. Ez tehát a Triódion mondanivalója.
Ezt a három nagyböjt előtti ünnepnapot – a vámosról és a farizeusról, a tékozló fiúról, illetve a második eljövetelről elnevezett vasárnapokat pedig a szent atyák valamiféle előgyakorlatnak szánták, hogy ennek során a már megszokott gyalázatos viselkedésünket elhagyva felkészüljünk a böjt lelki küzdelmeire. Előszór is a vámosról és a farizeusról szóló példázatot tárják szemünk elé - s róluk is nevezték el ezt a hetet. Mert ahogy a test szerinti ütközetekre készülő katonáknak vezéreik előre megmondjak a csata idejét, hogy kardjukat kiélezve és kihegyezve, s minden egyebet is megfelelőképpen előkészítve - az összes akadályt félretéve - lelkesen öltözzenek át a küzdelemhez, és beszerezzék mindazt, amire közben szükségük lesz - sőt nemegyszer még a csata előtt híres beszédeket, történeteket és példázatokat is elmondanak nekik, hogy lelküket fölhevítsék a lustaságot. félelmet és hanyagságot pedig minden hasonlóval együtt félretegyék - épp úgy fújják a riadót a szent atyák már a böjt előtt is a démonok elleni harcra, hogy ha lelkünk még valami szenvedélyt hordoz vagy netán be is van rozsdálva, akkor most még a rendelkezésre álló időt felhasználva letisztítsuk azt; ami pedig a hasznunkra való javak közül nincs meg nekünk, azt igyekezzünk beszerezni, hogy miután kellőképpen fölfegyverkeztünk, harcra készen vonulhassunk előre a böjt küzdelmei felé.
Mivel pedig az erény megszerzésére szolgáló legfontosabb fegyver a bűnbánat és az alázatosság, de ezeknek legnagyobb akadályaként már rögtön jelentkezik is a kérkedés és a gőg, éppen ezért atyáink ezt a szent evangéliumból igen nagy hitelt érdemlő mai példabeszédet tárták elsőként elénk: hogy a farizeus szerencsétlensége láttán bennünket is a kérkedés és gőg szenvedélyének teljes kiirtására buzdítsanak, a vámos példája által pedig megmutassák, hogy az iménti szenvedéllyel szemben az alázatot és a bűnbánatot kell alkalmazni. Mert a legelső és legrosszabb szenvedély a kevélység és a gőg, hiszen ezek folytán bukott le az égből a Sátán is, aki előzőleg „Fényhordozó” (Lucifer) volt, ezután pedig puszta sötétség lett (amiért is homálynak mondják). De emberi nemünk első képviselője, Ádám is épp ennek következtében lett száműzve az Édenből.
Éppen ezért ma a szentek azt tanácsolják, hogy senki ne büszkélkedjek a maga jótetteivel - főként pedig felebarátjával szembeállítva azokat -, hanem mindig legyünk alázatosak; „az Úr ugyanis a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad”. Jobb ugyanis egy megtérő bűnös, mint egy jótetteivel kérkedő kevély. Ezért is mondja az Úr, hogy inkább a vámos tért haza megigazulva, mint a farizeus. A példabeszéd tehát arra int, hogy senkinek sem szabad kérkednie - még esetleges jócselekedeteivel sem -, hanem legyen az ember mindig alázatos, és lelke mélyéből istenfélő. Akkor még ha a legnagyobb bűnökbe is esett, nincs messze az Üdvösségtől.
Egyébként vámosnak azt nevezték, aki a tehetős emberektől a járandóságot begyűjtötte s - mivel rendkívül igazságtalan módon megvesztegethető is volt - sokat nyerészkedett torvénytelen módon is. A farizeus pedig némiképp el is különült az ilyenektől, és (vallási jellegű) ismeretekben messze felülmúlta a többieket. A szadduceus neve pedig - amely Cádok főpaptól ered – igaz embert jelent, mert a héber „cedek” igazságosságot fejez ki. Ez a három szektás jellegű csoportosulás alakult ki a zsidók körében: az esszénusoké, a farizeusoké, és azoké a szadduceusoké, akik nem fogadták el a föltámadást, s ezenkívül még az angyalok és a Lélek létezését is tagadták.
Nagyvoltodat hirdető összes szenteidnek esedezései által, Krisztus Istenünk, könyörülj rajtunk, és üdvözíts minket!
VII. Óda. Irmosz: Harmatozóvá tette az angyal…
A farizeus a megigazulásért végbevitt tetteivel kérkedve, mérhetetlen gőgjében a hiúság halójába esett; a vámos viszont az alázatosság szárnyán könnyedén fölemelkedve Istenhez járulhatott.
A vámos alázatát létraként használva az ég magasságába emelkedett, a gőgös farizeus pedig semmirekellőségével az alvilág csapdájába esett.
A kísértő lesben áll, hogy az igazakat hivalkodó viselkedéssel csapdába ejtse, a bűnösöket pedig a kétségbeesés halójába kerítse. Igyekezzünk tehát a vámost követni, hogy mindkét rossztól megmeneküljünk!
Hívek, boruljunk le Isten előtt könnyekkel és forró sóhajtásokkal imádkozva, s kövessük a vámos felmagasztalását lehetővé tevő alázatot, így énekelve: Áldott vagy te, atyainknak Istene!
Tanítványaidat oktatva, eleve megmondottad nekik, Uralkodó, hogy ne legyenek fennhéjazok, s arra nevelted őket, Üdvözítőnk, hogy inkább a megalázottakkal tartsanak. Azért mi hívek, így kiáltunk hozzád: Áldott vagy te, atyainknak Istene!
Theotokion (az Istenszülőnek):
Benned ismerjük fel, Tisztaságos, azt a lentről magasba nyúló szépséget és isteni létrát, amelyet Jákob szemlélt álmában - mert rajtad keresztül jött le az égből a megtestesült Isten, hogy az embereket oda ismét felvezesse.
Katavásziaként megismételjük az irmoszt:
HARMATOZÓVÁ * TETTE AZ ANGYAL * az istenfélő ifjak tüzes kemencéjét, * a kaldeusokat pedig megégeté az isteni parancs, * meggyőzve a zsarnokot, hogy így kiáltson: * Áldott vagy te, atyainknak Istene!
VIII. Óda. Irmosz: A lángok között a szent ifjaknak…
Az alázattal fohászkodó vámos Istennél irgalomra s üdvösségre talál, a fennhéjazó szavú farizeus viszont szörnyű viselkedésével elveszíti a megigazulást.
Kerüljük, hívek, a farizeus gőgös önhittségét és beképzelt tisztaságát, s utánozzuk helyesen a vámos irgalmat nyert alázatos lelkületét!
Hívek, zengjük a szent templomban a vámos szavait: „Isten légy irgalmas!” - hogy vele együtt bocsánatot nyerjünk, és a farizeus kérkedésének szennyétől megszabaduljunk.
Kövessük mindnyájan a vámos fohászkodását, és igyekezzünk sűrű könnyek között így kiáltani Istenhez: Irgalmas, Emberszerető, vétkeztem; de te, könyörületes, irgalmazz nekem és üdvözíts engem!
Áldjuk az Atyát, a Fiút és a Szentlelket…
Isten meghallgatta a vámos fohászkodását, s megadta neki a megigazulást: így aztán mindenkinek megmutatta hogy ő mindig hajlik azok könyörgésére, akik ilyen fohászkodással és könnyekkel kérik bűneik bocsánatát.
Theotokion (az Istenszülőnek):
Nincs más menedékem rajtad kívül: mert te vagy szószólóm, Tisztaságos; Szeplőtelen, te vagy közvetítőm a tőled született felé: ezért minden szorongatásomtól te szabadíts meg engem!
Katavásziaként megismételjük az irmoszt:
A LÁNGOK KÖZÖTT a szent ifjaknak * harmatot ömlesztettél, * és az igaznak áldozatát a vízzel együtt fölégetted, * mert te mindent művelhetsz Krisztus tetszésed szerint; * azért magasztalunk téged mindörökké.
IX. Óda. Irmosz: Istent embereknek lehetetlen meglátni…
A fölemelkedés útjaként fogadva el Krisztustól az alázatot, igyekezzünk üdvösségünk mintájaként a vámos viselkedését utánozni, messzire elvetve magunktól a hiú felfuvalkodottságot, s alázatos érzülettel engeszteljük ki irányunkban Istent!
Oszlassuk el lelkiink beképzeltségét, és tegyünk szert alázatosan a helyes szemléletre, ne igyekezzünk magunkat mindenben igazolni, és irtózzunk a gőgös felfuvalkodottságtól: így nyerjünk irgalmat Istentől a vámossal együtt!
Tárjunk mi is Teremtőnk elé a vámoséhoz hasonló könyörgéseket, s hagyjunk fel végre a hálátlan farizeusi imákkal és hangzatos szólamokkal, amelyek a felebarát megítélésével vannak tele - hogy Istent irgalomra indítsuk és világosságát elnyerjük.
A bűnök egész sora terhel engem, aki gonoszságommal a vámost messze felülmúltam, de egyúttal a farizeus kérkedő gőgjét is meghaladtam, és mindenféle jóság hiányzik belőlem. De te, Uram, könyörülj meg rajtam!
Méltass boldogságodra mindnyájunkat, kik segítségeddel lelki szegények lettünk, mert kívánságod szerint töredelmes lélekkel járulunk hozzad, Üdvözítőnk! Fogadj el és üdvözíts minket mert téged szolgálunk.
A vámos egykor hittel ment a templomba, Istenhez imádkozott és megigazult, mert fohászkodással, könnyekkel, s a szív töredelmességével járult oda, és engesztelésével megszabadult a bűneinek terhétől.
Theotokion (az Istenszülőnek):
Add meg, Legszentebb, nekünk. kik tisztelünk téged és magasztaljuk szülöttedet, hogy méltóan énekelhessünk, dicsőíthessünk és hirdessünk boldognak téged, egyetlen áldott, mert te vagy a keresztények büszkesége és Isten előtt mindig kedves közbenjárója.
Katavásziaként megismételjük az irmoszt:
ISTENT EMBEREKNEK lehetetlen meglátni, * őrá nem mernek * az angyali rendek tekinteni. * De általad, Tisztaságos, * halandóknak is látható lett a megtestesült Ige, * kit az égi hadakkal együtt magasztalván * téged dicsőítünk.
A soros vasárnapi feltámadási fényének, majd pedig a következők:
Kerüljük a farizeus undok dicsekvését; s tanuljuk meg inkább a vámos legnemesebb alázatát, hogy felemelkedhessünk Istenhez, vele együtt kiáltván: Irgalmazz szolgaidnak, Krisztus Üdvözítőnk, ki a Szűztől születtél, a keresztet önként elszenvedted, és isteni hatalmad által magaddal együtt e világodat is föltámasztottad!
Theotokion (az Istenszülőnek):
A természet Alkotója és a mindenség Istene a te tisztaságos méhedből vett magara emberi testet, minden dicséretre méltó Istenszülő, s így az én romlott természetemet is teljes egészében megújította; téged pedig olyannak hagyott meg a szülés után is, amilyen a szülés előtt voltál. Ezért mindnyájan hittel dicsérünk, kiáltván: Örvendezz, világ dicsősége!
.jpg)
