Szent Haralambosz nagyvértanú

Szent Haralambosz nagyvértanú

Ünnepe Február 10

A Szent és dicső Haralambosz vértanú Septimus Severus uralkodása idején (194-211) született a meandroszi Magnéziában, nem messze Efezustól. Amikor a köznyugalom felkavarásának vádjával feljelentették, már százhét éves volt, régóta papként szolgálva és buzgón tanítva a város lakóit arra, hogyan kövessék az igazságot, hirdetve mindenkinek Krisztus hitét, nem félve a pogányok fenyegetéseitől.

Szent Haralambosz a következő szavakat mondta a kormányzó bírósága előtt: „Rosszul tudod, mi számomra a hasznos és az üdvös. Nincs semmi kedvesebb számomra a Krisztusért viselt szenvedésekért. Add hát át öreg testemet a véleményed szerint legelviselhetetlenebb kínoknak, hogy meglásd Krisztusom legyőzhetetlen erejét”. Ekkor a hóhérok letépték róla a papi ruhákat és testét vaskampókkal kezdték szaggatni, de egyetlen kiáltást sem hallottak. Ellenkezőleg, a szent így beszélt hozzájuk: „Köszönöm nektek, testvéreim, hogy letépve öreg testemről a bőrt, megújítjátok a lelket és az örök boldogságra készítitek azt!”

Látván, hogy az öreg milyen bátran viseli a kínokat, Lukiánosz kormányzó, ahelyett, hogy magába szállt volna és dicsőítette volna Istent, olyan vadul feldühödött, hogy ráugrott a szentre és saját kezével kezdte megnyúzni. Ekkor hirtelen, mintha karddal vágták volna le, leszakadtak a kezei. A zsarnok jajgatását és könyörgését hallva Szent Haralambosz imádkozott, Lukiánosz pedig meggyógyult.[1]

Látván e nagy csodát és a keresztényeknek az ellenségeik iránti szeretete megnyilvánulását, Porfiriosz és Vaptosz (vagy Davktosz) visszautasították, hogy áldozzanak a bálvány előtt és megtértek Krisztushoz. Három jelen lévő nő is sietve csatlakozott hozzájuk és félelem nélkül nyilvánosan megvallották keresztény hitüket.[2]

A meggyógyult és hálás kormányzót a szent azonnal megkeresztelte, és Ázsia provincia lakossága nagy számban kezdte követni Krisztust.

Amikor Severus császár megtudta, hogy Magnézia és vidékének lakossága elhagyta a bálványokat és elfogadták a keresztséget egy halálra ítélt idős paptól, akinek imái nyomán a vakok látni kezdtek, a betegek lábra álltak, erősen felizgatta magát. Háromszáz katonát küldött a helyszínre azzal a paranccsal, hogy a szent testét üssék át szögekkel és ebben az állapotban vigyék el Magnéziából a pisidiai Antiochiába, ahol a császár tartózkodott. Út közben a katonák gúnyolták az idős papot.

Amikor a tiszteletre méltó öreget a császár elé vezették, az uralkodó megparancsolta, hogy nyársalják fel egy hosszú nyársa és emeljék tűz fölé. De Haralambosz nem érzett fájdalmat, a tűz pedig, alighogy hozzáért, kialudt. A megdöbbent császár megkérdezte, hogy mi teszi őt ennyire sérthetetlenné. A szent így felelt: „Krisztus ereje!”. Ekkor Severus úgy döntött, hogy próbára teszi, és behozatott egy már harminc éve megszállott embert. A szent egyetlen szavával kiűzte belőle a tisztátlan lelket. Ekkor egy nemrég elhunyt fiatalember testét helyezték elé, akit épp temetni készültek. Szent Haralambosz forrón imádkozott, majd az uralkodó nagy döbbenetére felemelte az elhunytat az ágyából, megfogta a karját, mintha egy alvó embert vezetne. Ekkor Kriszposz prefektus felordított: „Minél előbb öld meg ezt az embert, császár, mert varázslat segítségével tesz csodákat”.

A feldühödött császár azt követelte a szenttől, hogy mutasson be áldozatot a bálványok előtt. Mivel ezt visszautasította, kővel szétverték az állát és leégették a szakállát. Isten akaratából azonban a fáklya most is a hóhérok ellen fordult és földregés rontotta le a helyet, ahol álltak. A császár leröpült a trónjáról és a levegőben maradt, ahol hosszasan verték a láthatatlan angyalok.

Amikor Severus leánya, Galinea tudomást szerzett a történtekről, kérlelni kezdte a szentet, hogy a Mindenható Krisztust megvallva mentse meg az apját. Kiszabadulván, a császár egy ideig le volt nyűgözve Isten erejét látván, de végül visszatért a bálványimádás ostobaságába. Severus újra kegyetlenül megkínoztatta Haralamboszt. A lánya kérlelése ellenére, aki hiába igyekezett emlékeztetni őt Isten jótéteményeire, továbbra is fogságban tartotta a szentet. A zsarnok haragja ekkor saját lánya ellen fordult: halállal fenyegette meg, ha nem hoz áldozatot a bálványok előtt. Galinea úgy tett, mintha engedelmeskedne, belépett a templomba, majd ledöntötte a szobrokat. Severus megparancsolta, hogy készítsenek újakat, de ő azokat is ledöntötte, nevetségessé téve a zsarnokot az egész nép előtt.

Ekkor Severus úgy döntött, hogy Haralamboszt, e csodás megtérés okát utolsó kínzásnak teszi ki. A szent a gyémánt keménységével viselt el minden szenvedést, környezetét a kegyelem világosságával árasztva el. A halálos ítéletet örömmel fogadta. Amikor elvitték a kivégzés helyére, a vértanú felemelte a kezeit, hálát adott Istennek azért, hogy nem hagyta el őt a csata végéig. A szent imádkozott azok lelki üdvéért, testi egészségéért és földi jólétéért, akik a nevével fognak imádkozni az Úrhoz, megtartják az emlékezetét és tisztelik az ereklyéjét. Ebben a pillanatban hang hallatszott a Mennyekből: „Gyere, Haralambosz, bátor katona, eljött az ideje a vértanúk tündökléséhez és a szent papokhoz való csatlakozásodnak!” Fejét a hóhér 202. február 10-én vágta le[3]. Boldog Galinea temette el drága testét.

Szent Haralambosz fejereklyéje a Szent István monostorban található a Meteorákon. Szent ereklyéinek részei szerte Görögországban és annak határain túl is megtalálhatók, és nap mint nap történnek csodák általuk. Szent Haralambosz a legrégebbi minden szent vértanú között és különösen drága a görög nép számára[4].